Salamon
0 °C
13 °C

Kínaiak ejtettek foglyul vietnami halászokat

2012.03.21. 12:56

Kína huszonegy vietnami halászt tart fogva a hónap eleje óta a Dél-kínai-tenger egy vitatott hovatartozású szigetén. Nem ez az első területi vita a két ország között, de szokatlan, hogy vietnami jelentések szerint most nyíltan váltságdíjat követelnek a halászok szabadon bocsátásáért.

Az üggyel foglalkozó vietnami tartományi tisztviselő  elmondása szerint a kínai hatóságok március 3-án tartóztattak fel két halászhajót a Paracel-szigetek közelében, és a halászok azóta e szigetek egyikén vannak őrizetben.

A beszámolók szerint az elfogott legénység kapitánya felhívta családját, és elmondta, hogy a kínaiak 11 ezer dollárt követelnek a halászok szabadságáért, de az nem világos, hogy ez az összeg az egyik vagy mindkét hajó személyzetére vonatkozik.

A vietnami hatóságok azt tanácsolták a kapitány családjának, hogy ne fizessen, és arra kérték a központi kormányt, hogy diplomáciai úton próbálja rendezni az ügyet, aminek már voltak előzményei. Február végén Hanoi például azzal vádolta Kínát, hogy nem engedett a Paracel-szigetek közelébe vietnami halászokat, akik a viharos szelek elől kerestek ott menedéket. A múlt héten pedig a vietnami külügyi szóvivő Vietnam szuverenitásának megsértésével vádolta Pekinget egy olajfeltáró kutatás kapcsán.

A Paracel-szigeteket, amiket 1974 óta Kína tart elfoglalva, régóta élezik a viszonyt a két ország között. A feltételezések szerint a szigetcsoport talapzata szénhidrogénekben gazdag, és egyre élesebb a versengés, hogy ki szerzi meg a jogokat a kiaknázásukra.