Bonifác
10 °C
16 °C

Háromszáz lottómilliárdost hirdettek ki tévedésből Dániában

2012.03.22. 20:39

Háromszáz dán lottózó hitte magát milliárdosnak a héten, miután elektronikus levelet kapott a Danske Spil szerencsejáték-vállalattól, amelyben a győzelmükhöz gratuláltak – közölte csütörtökön a vállalat kommunikációs igazgatója, Thomas Roersig. „A lottó, Kenó és más szerencsejátékok háromszáz játékosa kapott üzenetet, amelyben az állt, hogy milliárdos összeget nyertek. Márpedig nem annyit nyertek" – fogalmazott Roersig. Az igazgató elmondta, nagyon sajnálják a történteket, és a levél után közölték a valódi összeget is, amelyet a nyertesek megkapnak.

Az egyik nyertes, Flamming Dahl másfél óráig hitte magát milliárdosnak kedden, miután elolvasta a levelet, amelyben az állt, hogy 28 milliárdot nyert – jelentette a Nordjyske.dk helyi hírportál. „Egészen belelkesedtem, és arra gondoltam, mit fogok csinálni a pénzzel. Családi utazást terveztem, új házat, új kocsit akartam venni" – mondta el a hírportálnak az ország északi részében lakó lottózó.

„Egyesek csalódottak voltak, mások dühösek, amit meg tudok érteni, de a legtöbbjük jól fogadta a tévedést" – kommentálta Roersig a tévedést. A híradások arról nem szólnak, hogyan kerültek a nyertesekhez a téves értesítések.