A vád szerint kitervelten gyilkolt az amerikai katona

2012.03.23. 20:42 Módosítva: 2012.03.24. 09:15

Akár halálra is ítélhetik Robert Balest, akivel szemben előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság a vád. Az őrmestert hat rendbeli emberölési kísérlettel, valamint hat rendbeli testi sértéssel is vádolják.

Bales március 11-én gyilkolt meg két afgán faluban 17 civilt, köztük kilenc gyereket és három nőt. Néhány áldozatát felgyújtotta. Öt másik személyt megsebesített.

Bales a gyilkosságok előtt két társával alkoholt fogyasztott, ami szabályzatszegésnek minősül. Leon Panetta védelmi miniszter szerint a katona elfogása után "személyeknek beszámolt a történtekről" és beismerte a gyilkosságokat, de percekkel később már ügyvédet kért és megtagadta, hogy beszéljen a nyomozókkal.

Ügyvédje szerint Bales ellen nincs bizonyíték, és vallomást sem tett. "Nem tudom, hogy a kormányzat bármit is be tud-e bizonyítani" - nyilatkozta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport