Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Ostobának tetteti magát egy szlovák falu

2012.04.04. 12:20
A szlovák rendőrség vizsgálja, hogyan kaphatott az elmúlt években az alig 800 fős Fakóvezekény (Plavé Vozokany) több mint húsz lakója mentálisan visszamaradottság alapján rokkantnyugdíjat.

A Joj televízió riportja szerint megalapozott a gyanú, hogy az érintettek csak úgy tesznek, mintha mentális problémával küszködnének – egy páciensnek például a felmérések szerint csak 35-ös az IQ-ja, de ez korábban nem akadályozta meg, hogy jogosítványt szerezzen, és autót vezessen.

A televízió úgy tudja, a több mint 800 lakosú községben húsznál is többen veszik fel a hasonló címen járó rokkantnyugdíjat, mindegyikük ugyanahhoz a pszichiáterhez jár.

Vladimír Machajdík, az érintett orvos szerint nem tehet semmit, mert mindannyian egy pszichológiai szakvéleménnyel fordultak hozzá. Az érintettek több éve kapják a segélyt.

Most viszont már a lévai hatóságok is foglalkoznak az üggyel. Egyelőre három személy ellen indult eljárás, ők fejenként tizennégyezer eurót kaptak az egészségbiztosítótól. A kilátásba helyezett vizsgálatok miatt többen is visszatáncolhatnak a segélytől, az ügyben kiróható legmagasabb büntetés háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel jár.