Megöltek öt embert Szkopje mellett

2012.04.13. 09:42 Módosítva: 2012.04.13. 15:21

Péntek reggel öt meggyilkolt ember holttestét találták meg Szkopje mellett, a várost elkerülő útnál lévő tónál, idézte a rendőrség tájékoztatóját a B92 belgrádi rádió-televízió. A helyszínelés péntek délben még tartott. Részleteket egyelőre nem közöltek, de a belügyminisztérium még a nap folyamán tájékoztatást ígért.

Tanjug szerb hírügynökség meg nem erősített információkra hivatkozva azt írja, hogy négy áldozat 18 és 20 év közötti, az ötödik egy idősebb horgász. Rendőrségi források szerint először a fiatalokkal végeztek, a középkorú férfi véletlenül keveredett oda. Szintén nem hivatalos információ, hogy az áldozatok ismerték a gyilkosaikat.

A környéken lakók elmondták, hogy este nyolc óra körül lövéseket hallottak. Állítólag egyesével kivégezték őket.

Az eset felkavarta a közvéleményt, mert a háború óta nem tapasztaltak hasonlóan brutális bűncseleményt.

A gyilkosságok hírére két közeli falu, Smiljkovci és Cresevo lakói tiltakozásul lezárták a tó melletti főutat, illetve útzárral követelték a tettesek mielőbbi felkutatását annak a falunak (Radišani) a lakói is, ahol a meggyilkolt fiatalok laktak. Egyes tiltakozók azt állították, hogy a macedón fiatalokat albánok ölték meg, és ez újabb etnikai villongásokat robbanthat ki.

A B92 meg nem erősített jelentése szerint Radišaniban kövekkel dobáltak meg és felgyújtottak több, albánok lakta házat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport