Sarkozy azt mondta, hogy kizárólag Franciaország nagyságát kell szem előtt tartani. Köszönetet mondott az elmúlt öt évért, amelyet felejthetetlen megtiszteltetésnek nevezett, elnökként a legjobbat próbálta nyújtani. „Minden felelősséget vállalok a vereségért." Jelezte, hogy új időszak kezdődik. Harmincöt évet töltött a politikában, ebből tízet magas kormányzati pozíciókban, ötöt pedig köztársasági elnökként. „Más módon veszek részt az ország életében" – mondta. Ezúttal nyíltan ezt nem mondta ki, de Sarkozy már korábban jelezte, hogy veresége esetén visszavonul a politikától, azt azonban nem árulta el, hogy mit csinál majd helyette. „Gondoljatok Franciaországra, a franciákra, az egységre" – mondta beszéde végén.
Rovataink a Facebookon