Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Miklós
1 °C
4 °C

Tadić szövetkezik a szerb szocialistákkal

2012.05.09. 14:45

A politikai együttműködés folytatásáról állapodott meg szerdán a Boris Tadić vezette szerbiai Demokrata Párt (DS) és a szocialista párti Ivica Dačić vezette pártszövetség. Az egyezség kitér arra is, hogy a szocialisták az elnökválasztás második fordulójában Boris Tadićot támogatják.

A megállapodás értelmében a két jelenlegi koalíciós partner együttműködik a többség megteremtésében a köztársasági és a vajdasági parlamentben, illetve az önkormányzatokban. A közlemény szerint a személyi kérdésekről, a hatalmi intézmények és helyhatóságok megalakításáról az elnökválasztás második fordulója után hoznak döntést.

Dragan Marković Palma, a  Dačić nevével fémjelzett pártszövetségben részt vevő Egységes Szerbia (JS) párt elnöke közölte, hogy a két koalíciós partner szerda reggeli találkozóján nem volt szó sem a miniszterelnöki, sem más tisztségekről, de szerinte a választási eredmények alapján Ivica Dačićnak járna a kormányfői szék. Palma azt mondja, hogy az új kormányban ugyanannyi vagy kevesebb minisztérium lesz, mint a mostaniban, és csökkenni fog az államtitkárok és a kormányhivatalok száma.

A B92 rádió-televízió szerint Markovic úgy fogalmazott, hogy „jelen pillanatban” a DS és a  Dačić vezette pártszövetség – amely Szerbiai Szocialista Pártból (SPS), a JS-ből és a nyugdíjasok pártjából áll –, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és az Egyesült Régiók (URS) pártja alakítana kormányt. A Szerb Haladó Párt (SNS) bizonyosan nem venne részt a koalícióban, a Liberális Demokrata Pártnak (LDP) pedig sokat kéne változnia ahhoz, hogy bevegyék.

Szerbiában vasárnap rendeztek több választást is. A köztársasági parlamenti választást az SNS nyerte meg, s várhatóan 73 mandátumhoz jut a 250 fős parlamentben. A második helyen az eddigi kormány fő erejét adó DS végzett, amely 67 képviselőre számíthat.

Politikai elemzők szerint a köztársasági parlamenti választás legnagyobb győztese a harmadiknak befutó,  Dačić nevével fémjelzett pártszövetség lett, amelynek 44 képviselő lesz a parlamentben. Dačić pártszövetsége a duplájára tudta növelni képviselői számát, ezért a belügyminiszter utalást tett arra, hogy igényt tart a miniszterelnöki székre.

Mivel a Demokrata Pártnak és a szocialistáknak a szerbiai parlamentben együtt 113 képviselője lesz a kormányalakításhoz szükséges 126 helyett, a kormánykoalícióba még egy pártot be kell majd vonniuk.