Bonifác
10 °C
16 °C

Hat halott az olasz földrengésben

2012.05.20. 07:46 Módosítva: 2012.05.20. 15:22

Legalább hat ember meghalt vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban történt, 6-os erősségű földrengésben, írja a CNN az olasz polgári védelem szóvivőjére, Elisabetta Maffanira hivatkozva.

A rengés hajnali 4 óra után pár perccel történt. Középpontja a Bolognától 36 kilométerrel északra lévő Finale Emilia településen volt, a felszín alatt mintegy 10 kilométerrel, de az egész északkeleti országrészben lehetett érezni, sőt Ausztriában is. Több kisebb rengés követte.

Két ember egy kerámiaüzemben halt meg Sant'Agostinónál, miközben éjszakai műszakban dolgozott. Ponte Rodoni do Bondenóban egy férfi vesztette életét, Bologna közelében pedig szívinfarktust kaphatott egy asszony. Egy férfit egy összeomló gyár temetett maga alá, a hatodik áldozatot pedig a romok alatt találták meg Sant'Agostinóban. Ötvenen sérültek meg. Bolognában és más városokban is több ezer lakos ijedtében az utcára szaladt.

Az éjszaka valamivel az 5,9-es erősségű rengés előtt volt egy kisebb, 4,1-es erősségű földmozgás Lombardiában. A legutóbbi jelentős olaszországi földrengés 2009-ben volt L,Aquilában, és csaknem 300 ember halálát okozta.

Egy Bolognában tartózkodó magyar nő az Indexnek elmondta, "több földrengést átéltem már, de ilyen súlyosat még nem. Hajnali 4 órakor iszonyú robajra ébredtem, elkezdett rázkódni az ágy, megszólaltak az autók szirénái, nagyon sokáig, legalább 20 másodpercig tartott. Egyedül voltam, egy konferencián adtam elő a bolognai egyetemen, és annak a 700 éves kollégiumában laktam. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen régi épülettel nem lesz nagyobb baj, ezért inkább nem mentem le az utcára. A tévé nagyon sokára kezdett tudósítani róla, csak 2-3 óra múlva jöttek az első hírek, láttam, hogy tornyok dőltek le, és mutattak olyan ódon kőpilléreket is, amik autókra zuhantak le. Bolognában nem láttam ilyen pusztítást, a reptérre menet csak némi törmeléket lehetett látni az utcán".

Egy Svájcban, az olasz határ közelében élő olvasónk arról számolt be, hogy hajnali 4-kor ott is mozgott az ágy és a vitrinben a poharak is nagyjából fél percig. Feltehetően a Lombardiában mért 4,1-es rengést lehetett érezni.

"Az első értesülések szerint jelentős károk keletkeztek a kulturális örökségben" - közölte Rómában   az illetékes minisztérium , de közelebbit majd csak az után tudnak mondani, hogy a tűzoltóság és a polgári védelem befejezte a károk felmérését. Hírek szerint sok templomot és más történelmi épületet ért kár Bologna, Modena és Ferrara körzetében.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport