Újabb földrengés volt Észak-Olaszországban
További Külföld cikkek
Újabb földrengés volt kedd reggel Észak-Olaszországban, az amerikai földtani intézet (USGS) legfrissebb mérése szerint 5,8-es erősségű, ezúttal Bolognától 40 kilométerrel északra, Parmától 60 kilométerrel keletre. A reggel kilenckor, 9,6 kilométer mélyen bekövetkezett földmozgást Olaszország északi és középső részén is érezni lehetett, fél tizenkettőkor pedig egy 3,9-es erejű utórengés is volt a térségben. Az AP információi szerint legalább 15 halott és 200 sebesült van.
Sok iskolát evakuálni kellett, Padovában az összes egyetemet kiürítették. A Ferrari Forma-1-es csapat felfüggesztette maranellói gyárának üzemeltetését a közelmúlt földrengései után. A jövő hétvégi, Kanadai Nagydíjra készülő istálló keddi bejelentése szerint a létesítményekben nem esett kár, ám az alkalmazottakat hazaengedik családjaikhoz.
Mirandolában négy munkást temetett maga alá egy épület, őket próbálják kiszabadítani a mentőcsapatok. Milánóban és Bolognában is többen az utcára menekültek, amikor érezték a rengést.
Firenzében tanuló olvasónk egy kollégium harmadik emeletén arra ébredt, hogy zörög az ablak, rázkódik a szoba ajtaja és a szekrényajtók. „Az első másodperctöredékekben azt hittem, hogy csak nagy a szél, de aztán zúgást, zajokat hallottam, és éreztem, hogy remeg a fal és mozog az ágyam alattam. Sokan a folyosókra rohantak. Az egész körülbelül tíz másodpercig tartott, és nagyon hasonló volt a tíz nappal ezelőtti földrengéshez, bár az hosszabb volt".
Az olasz források szerint több olyan épület is összedőlt most Mirandolában, Finale Emiliában, San Felicében és Cavezzóban, amelyek már megrongálódtak a május 20-ai rengésben. Észak-Olaszország egyes részein a földrengés miatt szünetel a vasúti közlekedés.
Az utóbbi mintegy tíz napban több száz rengés történt Olaszországban, ezek közül három 5-ös fokozat feletti, 15 pedig 4-es és 5-ös közötti fokozatú volt.
5,8-es erősségű rengés Észak-Olaszországban nagyobb térképen való megjelenítése
A május 20-i földrengésnek hat halálos áldozata volt, és több ezer embernek kellett elhagynia otthonát. A Pó-alföld és az Appenninek találkozási pontján levő Emilia Romagnában nem ritka a földrengés. A települések alacsony épületeiben nem keletkezett kár, kizárólag a műemlék épületek és az ipari létesítmények dőltek le.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.