Aladár, Álmos
0 °C
11 °C

Lezuhant egy kenyai miniszter helikoptere

2012.06.10. 10:34

Kenyai hírügynökésgi jelentések szerint meghalt George Saitoti kenyai belbiztonsági miniszter, miután a helikoptere lezuhant – írja a BBC. Najib Balala a Twitteren Mwai Kibaki elnök irodáját idézve megerősítette a hírt.

Saitoti és a helyettese, Orwa Ojode mellett két pilótával, két testőrrel és egy ismeretlen hetedik utassal végzett a zuhanás. A gép Nairobitól nyugatra, Ngong Hillsnél csapódott a földbe. A tragédia körülményeiről egyelőre nincsenek további információk.

A 66 éves Saitoti, az Amerikában tanult közgazdász és matematikus hosszú időn át Daniel Arap Moi korábbi államfő alelnöke volt, és tavaly bejelentette, hogy el akar indulni a jövő évi elnökválasztáson. A jelenlegi elnök, Mwai Kibaki szövetségese volt, akinek 2013 januárjában jár le a mandátuma.

A kormányban Saitoti volt a leghangosabb szószólója a szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia elleni fellépésnek, és hangoztatta, hogy szét fogják azt zúzni. Kenyai csapatok tavaly október óta harcolnak a szomszédos Szomáliában az iszlamista fegyveresek ellen.

Nem ez volt az első eset, hogy egy helikopter okozott tragédiát egy kenyai miniszter életében: 2008-ban a közszolgálatokért felelős kenyai miniszter Kanadában tanuló fia sétált az utcán, amikor rázuhant egy meghibásodott helikopter. A kanadai áramszolgáltató helikoptere az ország nyugati részén található egyik kistelepülés utcájába csapódott be. A balesetben a gép fedélzetén lévő három ember, és a húszéves kenyai gyalogos halt meg, aki valószínűleg azért nem vette észre a közeledő Bell 206-os gépet, mert zenét hallgatott.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!