Tévét ostromolnak Szíriában

2012.06.27. 11:07

Fegyveres lázadók támadták meg egy magánkézben lévő, kormányközeli tévé székházát szerdán. A Damaszkusztól déli irányban 20 kilométerre elhelyezkedő épületben robbanószereket helyeztek el és 3 embert le is lőttek. A robbanóanyagok egy részét sikerült is felrobbantaniuk.  A csatorna – melynek hírszerkesztő részlege a SANA állami hírügynökség szerint a támadásban le is égett – nem sokkal később megkezdte a műsorszórást, a pusztítás, sőt a pusztítás képeit is bemutatták.

A személyzet több tagját és biztonsági embereket is foglyul ejtették a támadók Reuters értesülései szerint. Omrán ez-Zohbi, az új tájékoztatási miniszter egyenes adásban azt mondta, hogy a támadók azon kívül, hogy újságírókat és a televízió más alkalmazottait is kivégezték, még berendezéseket is eltulajdonítottak.

Később úgy fogalmazott, hogy a felelősség azokat terheli az ügyben, akik uszító kampányt folytatnak Szíria ellen. Az Európai Unió közben bejelentette kedden, hogy újabb szankciókat vezetnek be minden szíriai közrádiós és -tévé ellen, mert azok erőszakra uszítanak a helyi civilek ellen, és Aszad elnök rezsimjének propagandagépezeteként működnek.



  • Hírek
  • Hírek