Négy év egy 77-es gyilkosságért

2012.07.06. 16:25

Stuttgartban négy év börtönbüntetésre ítélték pénteken Verena Beckert, a RAF (Vörös Hadsereg Frakció) nevű egykori német terroristacsoport egyik volt tagját. Az 59 éves nőt egy 1977-es gyilkosságban való bűnrészességért ítélték el.

Siegfried Buback szövetségi főügyészt, továbbá testőrét és a sofőrjét 1977. április 7-én ölték meg Karlsruhéban. A főügyész szolgálati kocsija mellé egy motorkerékpár hajtott, és a hátsó ülésén ülő személy géppisztolyból lövéseket adott le az autó utasaira. Mindhárman a helyszínen meghaltak, a tettesek elmenekültek.

A merénylet elkövetőinek kilétét nem sikerült megállapítani, és Beckerre sem tudták rábizonyítani, hogy részt vett a terrorcselekményben. Az azonban bizonyítást nyert, hogy részt vett a merénylethez vezető döntés meghozatalában, és támogatta a későbbi elkövetőket az elhatározásukban.

Egy hónappal a merénylet után Becker és egy másik RAF-tag közös lakásán megtalálták a gyilkossághoz használt fegyvert, 2009-ben pedig DNS-vizsgálattal sikerült kimutatni Becker nyálának nyomait a Buback-gyilkosságot vállaló levélen. Az új bizonyítékra alapozva 2010-ben vádat emeltek ellene.

A vádiratban Becker társtettesként szerepelt, de az ügyészség hangsúlyozta, hogy nem őt tartja Buback gyilkosának. Arra vonatkozóan ugyanis, hogy a vádlott adta volna le a halálos lövéseket a főügyészre és kísérőire, nincsen tárgyi bizonyíték vagy tanúvallomás. A társtettes minősítést a vád arra alapozta, hogy Becker tevékenyen részt vett a merénylet megtervezésében és előkészítésében.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a volt terroristát ítéljék 4 és fél év szabadságvesztésre, két évet pedig számítsanak be egy korában letöltött büntetésből. A bíróság a két év elengedésére vonatkozó részt elfogadta az indítványból, az 59 éves nő így 2014-ben szabadulhat.

Verena Beckert 1977-ben egy másik gyilkosság miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, majd 1989-ben államfői kegyelemmel szabadlábra helyezték. Azóta új személyazonossággal élt.

A hatvanas évek végén az akkori Nyugat-Németorszrágban formálódott RAF a nyugati társadalmi rendszer - a terroristák szóhasználata szerint az imperializmus - ellen harcolt. Merényleteikben 34 ember halt meg, többségük gazdasági vezető, politikus, illetve rendőr. A csoport 1998-ban közölte, hogy feloszlik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport