Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1%

Totális háborúban Băsescu és a román kormány

2012.07.06. 00:34
Felgyorsultak az események Romániában a héten, a plágiumbotrányba keveredett miniszterelnök kezdeményezte Băsescu elnök felfüggesztését, miközben a jobboldali államfő és a román kormány háborúja már az RMDSZ-t is elérte, az EU-ban pedig többen is aggodalmuknak adtak hangot a romániai demokratikus intézmények függetlensége miatt.

A román kormánypárt indítványozta Traian Băsescu felfüggesztését, amire válaszul a parlamentben felszólaló elnök azzal vádolta Victor Ponta miniszterelnököt, hogy többek között a plágiumbotrányáról akarják elterelni a figyelmet. Amire a Băsescu által egyszerűen csak copy.paste kormányfőként emlegetett Ponta azzal vágott visssza, hogy az elnök méltatlan a tisztségére, mivel elnökként pletykákkal és rágalmakkal foglalkozik.

A koalíció azzal vádolja az elnököt, hogy megsértette az alkotmányt és túllépett hatáskörén (például kisajátította a miniszterelnök alkotmányos feladatkörét  az Emil Boc-kormány alatt), továbbá állandó társadalmi feszültséget provokált, megpróbálta megfélemlíteni a sajtót, és megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ezért kezdeményezték elmozdítását.

A kormánypártok már egy csütörtök esti rendkívüli kormányülésen előkészítették azt a referendumot, amellyel le lehet váltani az elnököt. A kabinet sürgősségi rendelettel módosította népszavazási törvényt: eltörölte az államfő leváltásához eddig előírt szavazati arányt. Eddig a választói névjegyzékben szereplő polgárok többségére, 9 millió támogató voksra lett volna szükség az elnök elmozdításához, mostantól azonban az urnákhoz járulók több mint felének szavazata is elegendő egy sikeres népszavazáshoz, függetlenül attól, hányan vesznek részt a voksoláson, idézte az MTI Mircea Dusát, a parlamenti kapcsolatok miniszterét.

A sürgősségi kormányrendelet azonnal hatályba lép. A jogszabályt az ombudsman támadhatja meg az alkotmánybíróságon, de az ombudsmant kedden lecserélte a szociáldemokrata-liberális kormánytöbbség.

Băsescu felfüggesztéséről a Krónika.ro szerint már pénteken szavazhat az USL többségű parlament, ha átmegy, akkor a 30 napon belül esedékes referendumig a frissen kinevezett liberális szenátusi elnök veszi át ideiglenesen az államfői tisztséget.

Felerősödött az ellentét

„Úgy tűnik, hogy totális háborúban áll Traian Băsescu államfő és a kormánypárt” – mondta Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Az egyik oldalon a jobboldali államfő, akinek PDL pártját sorra hagyták ott a képviselők és a megyei tisztviselők, polgármesterek is év elején. Végül az addigi ellenzék, a szociáldemokraták és a liberálisok összefogásából létrejött Szociálliberális Unió (USL) bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta Mihai Răzvan Ungureanu kormányát, ezzel az addig kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is ellenzékbe kényszerült.

000 Par7214488
Fotó: Razvan Chirita

A szociáldemokrata-liberális koalíciót vezető Victor Ponta került hatalomra kormányfőként, az új kabinet pedig az önkormányzati választásokon elért győzelem birtokában az elmúlt hetekben felgyorsította a Băsescu eltávolítására tett kísérleteket. Leváltották a parlament két házának addig PDL-es vezetőjét. A szenátus elnöke a liberálisokat vezető Crin Antonescu lett, az ombudsmani tisztségbe pedig egy volt szociáldemokrata képviselő került.

Az új kabinet hatalomra kerülése után számos, az eddig kormányon lévő RMDSZ-nek és a romániai magyarságnak kedvezőtlen döntést is hozott, mivel nincs szükségük a pártra a parlamenti többséghez. Ugyanakkor korábbi szövetségesük is keményen fogalmazott, Băsescu azzal vádolta meg őket a héten, hogy részt vesznek az állami intézmények elleni támadásokban.

Gyűrűzik a plágiumbotrány

„Băsescu konfrontációja az új kormánnyal benne volt a pakliban” már az USL hatalomra kerülésekor is, de Kiss szerint az új koalíció első erőpróbájának tekinthető önkormányzati választások után gyorsultak fel az események, akkor lett ilyen éles a konfliktus.

Ponta Băsescut vádolta politikai támadással, miután a Nature című tudományos lap és a német Frankfurter Allgemeine Zeitung is azt írta június közepén, hogy plágiumvád merült fel a román kormányfővel szemben. Szerintük Ponta 2003-as, jogtudományból írt PhD-értekezésének több mint fele korábbi publikációkból származhat a megfelelő hivatkozások feltüntetése nélkül.

Az ügyben különösen nagy visszhangot keltett előző héten, amikor az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) megállapította a plágiumot, és kezdeményezte is a doktori cím visszavonását, de az oktatási miniszter az ülés közben jelentette be a testület átszervezését, és elvette tőlük a plágiumügyek vizsgálatát. Ponta szerint e mögött is Băsescu állt, és jelezte, esze ágában sincs lemondani. Korábban az El País lapnak arról beszélt, akkor mond le, ha az Országos Etikai Tanács elmarasztalja.

A plágiumvádak mellett többen politikai támadásnak tartják az Adrian Nastase volt szociáldemokrata miniszterelnök elleni hároméves börtönbüntetés kihirdetését is. Az USL-nek az is komoly érvágást jelent, hogy a Băsescu támogatásával vádolt alkotmánybíróság elmeszelte az új választási törvényt, amellyel az egyéni körzetekre épülő, arányos képviselet elve helyett olyan egyfordulós rendszert vezetnek be, ahol már relatív többséggel, a győztes mindent visz elv alapján nyerni lehet majd. Ezzel a kormánypárt bebiztosíthatná magát az ősszel esedékes parlamenti választásokra.

Az alkotmánybíróság lesz a kulcs

A PDL még kormányon jó előre be akarta betonozni Băsescut, amikor egy törvénymódosítással elérték, hogy az összes választásra jogosult több mint fele, 9 millió ember igen szavazatára lenne szükség az elnök leváltásához. Ezt módosította az USL ugyanakkor úgy, hogy már a szavazáson részt vettek felének egyetértése is elég legyen a leváltáshoz.

Victor Ponta és Traian Basescu
Victor Ponta és Traian Basescu
Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

A kormánypárt a héten lecserélte a parlament két házának eddig PDL-es elnökét, és kedden az ombudsman helyére Valer Dorneanu korábbi szociáldemokrata képviselő került, emellett saját jelöltjeiket helyezték a közszolgálati rádió és televízió élére. Ponta azzal indokolta a személycseréket, hogy a korábbi vezető tisztviselők politikailag elfogultak voltak, és akadályozták a kormány munkáját.

A PDL szerint a két házelnök leváltásával több szabályt is megsértett a kormánypárt, ezért alkotmánybírósághoz fordultak, amely az előző héten Băsescunak adott abban is igazat, hogy az államfő feladata Románia képviselete az Európai Tanács ülésén. Ugyanakkor ennek ellenére is Victor Ponta utazott el miniszterelnökként a brüsszeli csúcstalálkozója az előző héten.

A kormány azonban a héten nekiment az alkotmánybíróságnak is, szerdán egész egyszerűen sürgősségi rendelettel törölték az alkotmánybíróság feladatai közül a parlamenti határozatok alkotmányosságának vizsgálatát. Ponta emellett több alkotmánybírót is elfogultsággal vádolt meg, és javasolta, hogy cseréljék le őket. Az alkotmánybíróság körüli vita azért is kulcsfontosságú, mert ha marad az elnök leváltását megkönnyítő módosítás, akkor Kiss szerint „minden bizonnyal bukni fog Băsescu”, ellenkező esetben nagyobb esély van a maradására.

Néhány aggódó külföldi hang

Az alkotmánybíróság többek között a Velencei Bizottsághoz fordult a történtek miatt, és egyre többen aggódnak külföldön hangosan a romániai fejlemények miatt. Viviane Reding, az Európai Unió igazságügyi biztosa a Twitteren azt írta, hogy „komolyan aggódik a román alkotmánybíróságot ért legutóbbi támadások miatt.” Mark Gitenstein, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete pedig arról beszélt, mennyire aggódik, hogy veszélybe kerülhet az ország demokratikus intézményeinek függetlensége, írja a CNN.

Civil szervezetek szerdán levélben fordultak szerdán José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, és Ponta plágiumbotránya miatt is több külföldi bírálat érte a kormányt. Szintén szerdán este háromszázan tüntettek a parlament épülete előtt Bukarestben. A vélemények ugyanakkor megoszlottak: többen Băsescut és Pontát is lemondatták volna, miközben mások a demokratikus intézményeket féltették.

Băsescu az RMDSZ-t is megvádolta

Ugyan közvetlen szerepük nincs a mostani fejleményekben, de Kiss szerint a romániai magyarok is kollaterális áldozatok lehetnek a Băsescu és a kormánypárt közötti háborúban, amelyben kicsit két tűz közé szorultak.

Băsescu kedden azzal vádolta őket, hogy részt vesznek az állami intézmények elleni támadásokban. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke alaptalannak nevezte a vádakat, mint mondta, képviselőik és szenátoraik nem vettek részt a fontos tisztviselők leváltásáról szóló szavazásokon. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy törvényhozóik jelen lesznek, és az eddigiekkel ellentétben szavazni is fognak, ha az államfő felfüggesztéséről kell dönteni, írja a Krónika. Kelemen Hunor szerint sok minden indokolhatja Băsescu felfüggesztését.

Pillanatok alatt változhat a helyzet

Egyelőre szinte napról napra változnak az események, nem tudni, hogyan alakul az alkotmánybíróság sorsa, felerősödnek-e a nemzetközi bírálatok, de most valószínűbbnek tűnik Băsescu bukása, mint maradása.

Victor Ponta miniszterelnök
Victor Ponta miniszterelnök
Fotó: Francois Lenoir

Ugyanakkor Ponta sorsa is kérdéses az ellenfelei szerint egyértelműnek tűnő plágiumvádak miatt. Az ügy ráadásul tovább bonyolódik, miután az életrajzában szerepel, hogy MA képesítést szerzett az olasz Cataniai Egyetemen, azonban ennek valóságtartalmáról is vita kezdődött. A kormánypártnak egyre nagyobb terhet jelentő Ponta esetleges távozására utalhat az is, hogy a napokban felvetette, Băsescuval együtt hajlandó lemondani, mert így egyszerre tarthatnának előre hozott parlamenti és elnökválasztást.

Még nem látszik, hogy esetleges lemondása esetén ki vehetné át Ponta helyét, aki még Nastase mellől nőtte ki magát pártvezetővé. Ugyanakkor Kiss szerint az USL-t érő botrányok és bírálatok ellenére sem várható, hogy gyorsan feltámadjon a poraiból a PDL, és nem egyenlítődnek ki hirtelen az őszi választásokon sem az erőviszonyok. Ugyanakkor a kormányzó USL 2/3-os többségét jó eséllyel elkerülheti az ellenzék. Ponta korábban úgy vélte, hogy az őszi parlamenti választások után rendeződhet Románia nemzetközi megítélése.