Edina
2 °C
15 °C

Olyan volt, mint a cunami

2012.07.08. 12:17

A Krasznodari terület ügyészségi nyomozóhivatal bűntetőeljárást indított a dél-oroszországi özönvízszerű esőzésben életüket vesztett emberek nagy száma miatt – közölte vasárnap a hatóság képviselője.

Az ügyészségi nyomozók „gondatlanságból elkövetett, két vagy több ember halálát okozó bűnügyben” kezdték meg a vizsgálatot. Vlagyimir Putyin orosz államfő vasárnap hajnalban elrendelte annak kivizsgálását, hogy a helyi hatóságok lehetőségeikhez mérten figyelmeztették-e a krasznodari lakosokat az árvízre.

Az ellenzéki Jabloko párt vezetője, Szergej Mitrokin azt írta a Twitterén, hogy a helyi aktivisták szerint egy tározó zsilipjének a megnyitása miatt volt ilyen intenzív az áradás – írja a BBC.

Vízügyi szakemberek jelentése szerint a víztározók állapota normális, és kizárták, hogy azokból zúdult volna a víz a Fekete-tenger partján lévő, vagy az ahhoz közel fekvő településekre.
A nyomozóhatóság délutáni adatai szerint 150 ember halt meg az áradásban, köztük öten áramütést szenvedtek. A víz levonulásával a mentőegységek újabb és újabb holttesteket találtak. Többségük idős ember. A legtöbben Krimszk városában haltak meg, ahol egyébként több mint négyezer lakos van jelenleg is áram- és gázellátás nélkül. Két másik településen 2400 ember ivóvízellátásával vannak még gondok.

Estére 171-re emelkedett a halálos áldozatok száma, miután további holttesteket találtak a vízzel elöntött településeken. Alekszandr Tkacsev, Krasznodar terület kormányzója vasárnap közölte, hogy a hatóságok figyelmeztették a lakosságot a veszélyre, de a kimenekítést nem tudták elkezdeni, mert a katasztrófa túl gyorsan, néhány óra leforgása alatt következett be.

A krasznodari közigazgatási területen további esőzésekre és viharokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.

Fosztogítók jelentek meg

A rendőrségnek több esetben kellett közbelépni, mert fosztogatók jelentek meg a különböző üzleteknél. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint több mint 12 ezer kárvallottja van az árvíznek Kubanyban. A közigazgatásilag a Krasznodari területhez tartozó fekete-tengeri partvidékén lévő területen három városban és három kisebb településen 5185 házat és több mint 2000 udvart öntött el a víz.

Krimszkben, Gelendzsikben és Novorosszijszkban, valamint  Gyivnomorszkojéban, Kabardinkában és Nyizsnyebakanszkojéban a legnagyobbak a károk. A katasztrófa sújtotta területen 26 500 ember él, és 2756 embert kellett kimenekíteni.

Olyan volt, mint a cunami

Krimszk úgy nézett ki, mintha cunami csapott volna le rá - írták néhányan a közösségi oldalakon a BBC szerint, miután péntek éjszaka elöntötte az áradás a várost. Szinte alig volt esély a menekülésre - mondták a dél-oroszországi árvíz túlélői a történtekről.

Az árvizet Krimszkben túlélők beszámolója szerint a nagytömegű víz olyan hirtelen zúdult rájuk, hogy többségük csak a házuk tetejére felkapaszkodva tudott menekülni. Egy idős asszony elmondta: a házban vele együtt lévő kétéves unokáját és háziállatait a csűr tetejére menekítette, ő maga nem mert felkapaszkodni, mert attól tartott, hogy összeomlik az építmény, ezért a vízben állva több órán át tartotta a tetőt. Mindannyian túlélték a katasztrófát.

Egy másik túlélő arról számolt be, hogy idős szomszédai ugyan kitörték az ablakokat, és így még fel tudtak mászni házuk tetejére, onnan azonban később eltűntek. Sorsukról egyelőre semmit sem tudnak. Vjacseszlav Gorbunov rendőr alezredes is elhunyt, miközben menteni igyekezett egy családot. "Gyermeküket kimentette, visszafordult a szülőkért, de elsodorta a víz, és néhány órával később már csak a holttestét találtuk meg. A szülőket kollégái mentették meg" - számolt be a tragikus esetről Alekszandr Gorovoj, az orosz belügyminiszter első helyettese.