Lenke
17 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Tony Blairnek is jelentettek a brit ufókról

2012.07.12. 21:42

Ufó-aktákat hozott nyilvánosságra az angol Honvédelmi Minisztérium, köztük olyan iratokat is, amiket egykor a miniszterelnöknek, Tony Blairnek címeztek. A dokumentumok szerint Nagy-Britanniában már jóval a Blair-kormány előtt is készültek hivatalos jelentések azonosítatlan repülő objektumokról. Kiderült, hogy a Lordok Házában már 1979-ben vitáztak az ufókról, 1996-ban pedig maga John Major miniszterelnök kérte, hogy hozzanak létre hivatalos bizottságot az észlelések vizsgálatára – írja a BBC.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok 1950 és 2009 közötti észlelésekről számolnak be. Az egyik jelentés 1977-ből származik, amikor egy nyugat-walesi árvíz idején egy hoteltulajdonos állítólag két magas, ezüstszínű, „arctalan humanoidot” látott. Lincolnshire-ben egy férfi arról számolt be, hogy három fekete ruhás alak látogatta meg, akik „feltűnően csendben mozogtak”. A Királyi Légierő egyik dandártábornoka pedig egy 40 000 méteren repülő, azonosítatlan tárgyról tett jelentést.

A dokumentumok egy e-mail üzenetet is tartalmaznak, amiben egy tisztviselő arról ír, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak nem az a feladata, hogy megerősítse, vagy cáfolja a földönkívüli élet létezését, hanem hogy megvizsgálja, az ismeretlen repülőtárgyak veszélyt jelentenek-e az Egyesült Királyság biztonságára.