Nyolc hónap előzetesben Albániában

2012.07.26. 08:48
Tavaly november közepe óta van előzetes letartóztatásban egy magyar férfi Albániában, viszont az albán hatóságok nem mondják meg, pontosan mivel gyanúsítják. Vincze László a múlt héten jogerős bírósági végzést kapott arról, hogy szabadlábon védekezhet, ezt azonban megtagadta a fegyház jogásza.

Nyolc hónappal ezelőtt váratanul tucatnyi rendőr jelent meg a Vincze László és menyasszonya, Falusi Emőke vlorei otthonában. A házkutatás után a férfit letartóztatták, és azóta is előzetes letartóztatásban van egy albániai fegyházban. A nő nem került őrizetbe, de útlevelét elvették, és a rendőrség lefoglalta a pár autóját és a bankszámlájukat.

A pár 2010 januárjában ment ki Albániába, hogy elkezdjenek utána járni, milyen befektetési lehetőségeik vannak az országban. „Néhány évvel ezelőtt az albán állam tett egy bejelentést, miszerint a támogatják a külföldről érkező befektetőket. Mikor megérkeztünk alapítottunk egy céget, majd elintéztük a munkavállalási és tartózkodási engedélyeket mindkettőnknek – mondta el az Indexnek Falusi Emőke, a férfi menyasszonya.

Az albán hatóságoktól azonban semmilyen hivatalos írásos dokumentumot nem kaptak, hogy pontosan mivel vádolják a férfit. A magyar hatóságok megkeresésére állítólag azt mondták, hogy a hatóság félrevezetésével, míg az ügyvéd azt mondta a párnak, hogy pénzmosással. "Teljes a káosz" – tette hozzá Falusi Emőke.

Az albán hatóságok többször tolmács nélkül hallgatták ki a férfit, amikor viszont menyasszonya a saját költségen magyar-albán tolmácsot fogadott, a bírósági tárgyalásokat egyszerűen elnapolták. Vince László múlt hét pénteken a másodfokú bíróságtól jogerős határozatot kapott arról, hogy szabadlábon védekezhet, azonban ezt a börtönjogász megtagadta. Szóban azzal indokolta döntését, hogy félti az állását, tette hozzá Falusi Emőke.

Megkeresésünkre a tiranai magyar nagykövetségnél annyit mondtak, ismert előttük az ügy, de felvilágosítást csak a Külügyminisztérium adhat. A tárca sajtóosztálya lapunkkal írásban csak annyit közölt, az ügyet a külképviselet konzuli tisztviselője figyelemmel kíséri, és a férfi hozzátartozójával folyamatos kapcsolatot tart, a konzul pedig több esetben látogatást tett az előzetesben lévő férfinál. Hozzátették, a jövőben is minden lehetséges lépést megtesznek az Albániában letartóztatott Vincze László konzuli védelme érdekében.

Vincze László esetével kapcsolatban a múlt héten Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője írásbeli kérdést intézett Martonyi János külügyminiszterhez, hogy a minisztérium miért nem nyújt segítséget a vélhetően jogtalanul fogva tartott magyar állampolgárnak. Megkeresésünkre Szávay István annyit mondott, a Jobbik jogsegélyszolgálatát a fogva tartott férfi menyasszonya kereste fel, ezután nyújtotta be írásbeli kérdését a miniszterhez.



  • Tippek
  • Hírek