Izabella, Dalma
13 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Nemzetközi tigriskereskedőket fogtak el

2012.07.29. 19:45

Negyven embert állítottak elő négy ázsiai országban az Interpol által a tigrisek védelmében végrehajtott nagyszabású művelet keretében – jelentette be a nemzetközi rendőri szervezet vasárnap, a tigris nemzetközi napján.

A Bhutánban, Kínában, Indiában és Nepálban végrehajtott Prey kódnevű művelet célja, hogy megóvja a tigrist és más nagyragadozókat, amelyeket a feketekereskedelmükért felelős bűnbandák miatt kihalás fenyeget.

Az akcióban csaknem negyven előállítás történt, nagyragadozók bőrét és testrészeit kobozták el, csakúgy, mint orrszarvútülköket, elefántcsontot és tengeri csikókat – olvasható a lyoni központú nemzetközi rendőri szervezet közleményében.

„Az elsősorban a tigrisek megmentésére irányuló akcióban elkobzott tárgyak skálájából kitűnik, hogy a bűnözők a környezetet megkárosítva haszonszerzés céljából bármilyen állatot célba vesznek” – emelte ki a közleményben David Higgins, az Interpol környezet elleni bűncselekményekkel kapcsolatos programjának a vezetője.

Az Interpol-akciót annak a tizenhárom országnak a rendőrsége, vámhivatala, környezetvédelmi hivatala és más hatóságai együttműködésével hajtották végre, ahol még élnek tigrisek. Ezek az országok: Banglades, Bhután, India, Indonézia, Kambodzsa, Kína, Laosz, Malajzia, Mianmar, Nepál, Oroszország, Thaiföld és Vietnám.