Márta, Flóra
20 °C
33 °C

Iránban bemutatták az atomtudósok állítólagos gyilkosainak állítólagos vallomásait

2012.08.06. 15:15

Levetítette az iráni atomtudósok meggyilkolásával vádolt 13 gyanúsított állítólagos vallomását az iráni állami televízió. A feltételezett elkövetők ebben beismerték, hogy az izraeli titkosszolgálatok toborozták és képezték ki őket.

Állítólag Izrael öletett

A televízió híradása szerint a négy atomtudós meggyilkolásában nyolc férfi és öt nő vett részt. A műsorban néhány gyanúsított Teherán különböző kerületeit bejárva megmutatta, hogy hogyan végzett a tudósokkal. Arról a Tel Aviv melletti táborról vetítettek képeket, ahol a vallomások szerint a gyilkosok kiképzése folyt.

Elmondásuk szerint ott tanulták meg például, hogyan kell mágneses bombát autóra erősíteni. Később ezt a módszert alkalmazták a tudósok megölésekor is. Hejdar Moslehi, az iráni hírszerzés vezetője nemrég azt ígérte, hogy részletes felvételeket fognak közölni az üggyel kapcsolatban.

A felvételeken a januárban az egyik legismertebb iráni atomfizikus meggyilkolásáért kivégzett Madzsid Dzsamali Fasi vallomása is látható. A férfi ebben beismeri, hogy izraeliek képezték ki. A bíróság információi szerint Fasi 120 ezer dollárt kapott szolgálataiért.

2010 óta négy iráni atomtudós lett gyilkosság áldozata, míg Ferejdun Abbasszi Davaninak, az iráni atomprogram vezetőjének sikerült túlélni egy támadást. Irán Izraelt, az Egyesült Államokat, illetve a brit titkosszolgálatot vádolta a merényletek megtervezésével. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz, míg Izrael nem kommentálta a vádakat.

Atomprogram

Egy bécsi diplomata jelentéséből kiderült, hogy Iránban jelenleg huszonhét százalékos tisztaságú urániumot sikerült előállítani, noha egy atomerőmű működtetéséhez mindössze négy százalékos tisztaságú üzemanyag is elegendő. Azonban egy atomfegyver létrehozásához a kilencven százalékot kellene elérni. Irán következetesen tagadja, hogy atomfegyveren dolgozna, de nyugati elemzők szerint biztosan megvizsgálták ennek lehetőségét, és nem zárják ki, hogy dolgoznak is rajta. Irán második atomerőművének megépítésére készül.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa többször járt már Iránban ellenőrizni az atomprogramjukat, hogy megfelel-e a nemzetközi előírásoknak, de az irániak ellehetetlenítették a munkájukat. A britek szerint Iránnak 2014-re atomfegyvere lehet, Izrael védelmi minisztere egy rangos tisztitviselő szerint teljes erejével egy Irán elleni támadást szorgalmaz.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport