Ivó, Milán
EUR 384,64 Ft
USD 363,54 Ft
5 °C
26 °C

Fontos kikötőt szereztek vissza Szomáliában

2012.08.27. 17:14

Szomáliában a kormányerők visszafoglalták az iszlamista szélsőségesektől az ország harmadik legfontosabb kikötővárosát, Markát, jelentette be az Afrikai Unió mogadishui szóvivője. A fővárostól száz kilométerre délnyugatra fekvő Marka 2008 óta volt az al-Shabaab milícia kezén. Az AU katonai is részt vettek az akcióban.

Az al-Shabaab tavaly már elveszítette sok fontos bástyáját, így Baidoa és Afgoye várost a főváros térségében. A kormányerők következő célpontja a déli Kismayo lehet, amely a szélsőségesek gazdasági központja. Megtámadására hónapok óta számítani lehet. A hadművelethez Uganda négy harci helikoptert küldött erősítésként, de három lezuhant útközben Kenyában augusztus közepén.

A területi nyereségek mellett folyik az államhatalmi intézmények helyreállítása is az országban, amelyben 21 éve felbomlott a központi hatalom, és a kormány egyelőre csak külső segítséggel képes fennmaradni.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Biztosítás