Az amerikaiakat is megdöbbentettük
További Külföld cikkek
-
Több száz áldozatot még nem tudtak azonosítani Izraelben
- Tízezrek állnak sorban Ferenc pápa sírjánál
- Mark Zuckerberg szerint a Facebook már elvesztette közösségimédia-jellegét
- Egy dél-koreai katona véletlenül elsütötte a gépfegyverét Észak-Korea irányába a határon
- Utcán szétszóródott százezreken marakodtak Chicago lakói
Az Egyesült Államokat rendkívül nyugtalanítja az a hír, hogy elnöki kegyelemben részesült a magyarországi elítélése után Azerbajdzsánnak kiadott Ramil Sahib Safarov. Erről az amerikai külügyminisztérium magyar idő szerint péntek éjszaka adott ki közleményt, amiben azt is leszögezik: elítélnek minden olyan intézkedést, amely szítja a térségben a politikai feszültséget. A külügyi közleményben az is olvasható, hogy nemcsak Azerbajdzsántól várnak magyarázatot a kegyelmi döntésre, hanem Magyarországtól is arra, miért adta ki Safarovot.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szintén közleményt adott ki. Ebben úgy fogalmaznak: „Obama elnököt mélységes aggodalommal töltötte el a mai bejelentés, miszerint Azerbajdzsán elnöke megkegyelmezett Ramil Safarovnak”. A tanács szintén magyarázatot várt a döntésre.
Mint ismert, pénteken magyar idő szerint kora délután minden nyilvános előzmény nélkül megjelent a hír, hogy Azerbajdzsánba érkezett Ramil Sahib Safarov, aki mindeddig Magyarországon töltötte börtönbüntetését egy örmény katonatársa 2004-es, budapesti meggyilkolásáért. Azerbajdzsánba érkezése után Ilham Alijev államfő kegyelemben részesítette a gyilkosságot elkövető férfit, akinek így nem kell letöltenie büntetése hátralévő részét.
Az ügy igen különös volt: a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormány.hu-n fél egykor adott ki közleményt, amiben az szerepel, hogy a férfi Azerbajdzsánban folytatja börtönbüntetése végrehajtását. A közlemény megjelenése előtt azonban nemzetközi hírportálokon már olvasható volt a hír, hogy az elítélt férfi hazaérkezett, és ott kegyelemben részesült. A KIM közelménye viszont még ekkor is azt írta: az azerbajdzsáni igazságügyi minisztérium arról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy Safarov ítéletét Baku nem alakítja át, hanem az ítélet végrehajtását közvetlenül folytatja a magyar ítélet alapján.
Miután Safarov mégis kegyelemt kapott, Szerzs Szargszján örmény elnök az országba akkreditált ENSZ-tagállamok nagykövetei előtt kijelentette: „mától megszakítjuk diplomáciai kapcsolatainkat és minden hivatalos viszonyt Magyarországgal”. A jereváni magyar konzulátus épületét fiatalok paradicsommal dobálták meg, az épületről letépték a magyar zászlót. Az örmény lépésre sem a magyar, sem az azeri kormány nem reagált.