Arnold, Levente
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Nem vádolják gyilkossággal a dél-afrikai bányászokat

2012.09.03. 21:43

A dél-afrikai ügyészség ejtette hétfőn az augusztus 16-án vérbefojtott bányásztüntetés 270 részvevője ellen a kollégáik megölése miatt emelt vádat.

Az ügyészség pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy - még az apartheid-korszak egyik törvényével élve - vádat emelt 270 bányász ellen 34 kollégájuk megöléséért, holott azokkal a rendőrök sortüze végzett velük.

A hivatalos magyarázat szerint a rendőrök önvédelemből lőttek az egyebek között bozótvágó késekkel rájuk támadó tiltakozókra. A szóban forgó  törvény értelmében gyilkossággal kell megvádolni minden személyt, akit olyan lövöldözés színhelyén vesznek őrizetbe, amelyben rendőrök is szerepet játszottak, akkor is, ha nem a rendőrök az áldozatok. Ezt a jogszabályt az apartheid idején  gyakran alkalmazták, hogy sok embert ítélhessenek el olyan tettekért, amelyett közülük csak néhányan követtek el. Az apartheid ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) egykoron hevesen bírálta ezt a módszert, most viszont épp az ANC-kormány alkalmazta a sztrájkolók ellen.

Az ügyészség vádemelése emberölés címén óriási felháborodást keltett.

A rendőrök augusztus 16-án Marikana település platinabányájánál nyitottak tüzet a sztrájkoló bányászokra. A lövések 34 embert megöltek, a sebesültek száma is több tucat volt. Az ügyben 270 embert vettek őrizetbe.

Az ügyészség hétfői határozata nyomán 160 bányászt szabadlábra helyeztek, 110-et még fogva tartanak, mivel lakcímüket eddig nem sikerült ellenőrizni. Utóbbiak vándormunkások, akiket a bánya közelében lévő barakkokban szállásolnak el.

Nigel Carpenter főügyész közölte, hogy néhány vádponthoz - mint például a nyílt erőszak vagy illegális fegyverbirtoklás - továbbra is ragaszkodnak.

A faji elkülönítés politikájára építő apartheid rendszer 1994-es vége óta ez volt az egyik legsúlyosabb, a hatóságok és a feldühödött tömeg közti konfliktus.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!