Koronavírus adatok

2022. jan. 24.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Timót, Xénia
-8 °C
-1 °C

A börtönkínzások miatt lemond a grúz belügyminiszter

2012.09.21. 06:39 Módosítva: 2012.09.21. 06:40
Lemondott a grúziai börtönkínzások miatt csütörtök este a belügyminiszter. A kegyetlenkedéseket megörökítő film készítője menedékjogok kért Brüsszeltől.

Bacso Ahalaj miniszter azt mondta, megdöbbentették a börtönben történt bűncselekmények. A börtönnek 2005 és 2008 között ő volt a büntetés-végrehajtási hivatal vezetője, és ez idő alatt kerültek oda olyan emberek, akiknek az lett volna a kötelességük, hogy megakadályozzák az ilyen bűntényeket. A miniszter közölte, úgy érzi, hogy emiatt erkölcsi és politikai felelősség terheli, ezért lemond.

A gruziai börtönben történt kínzásokról és megaláztatásokról kedden került napvilágra egy felvétel, és azóta folyamatosak a tüntetések a grúziai nagyvárosokban. A tiltakozók Ahalaj lemondását is követelték. A jogsértések a nemzetközi közösségben is felháborodást váltottak ki. Csütörtökön az Európa Tanács és Washington is megdöbbenését fejezte ki miattuk.

A felvételeket Vladimir Bedukadze rendőrtiszt készítette, majd Belgiumba menekült. Bedukadze közölte csütörtökön Brüsszelben, hogy félti a Grúziában maradt feleségét és két gyerekét, ezért menedékjogot kért a belga hatóságoktól magának és a családtagjainak is. A férfi azt állítja, hogy ő még Brüsszelben sincs biztonságban, mert Miheil Szaakasvili grúz elnök mindenre képes, és az sem kizárt, hogy bérgyilkosokat fogad fel, hogy megöljék őt.

A felvételeken a rabok kínzása és gumibottal való megerőszakolása látható. A jogsértésekkel összefüggésben hatóságok letartóztatták a tbiliszi börtönök igazgatóját, két helyettesét és több börtönőrt, akik közül hármat azzal vádoltak meg, hogy egy ellenzéki kapcsolatokkal rendelkező rab lefizette őket, készítsék el a felvételeket az október 1-jére kiírt, szorosnak ígérkező parlamenti választások előtt. A felbujtóként emlegetett Bidzina Ivanisvili ellenzéki vezető tagadta, hogy köze lenne az ügyhöz.



  • Vennék
  • Hírek