Laura, Alida
16 °C
32 °C

Egy 15 éves fiúnak is köze lehetett a manchesteri rendőrgyilkossághoz

2012.09.22. 14:33

Egy tizenötéves fiút is őrizetbe vettek a hatóságok a manchesteri rendőrgyilkosságok ügyében. A Telegraph szerint a rendőrök azt gyanítják, hogy a fiú segíthetett a gyilkosnak, ennél többet azonban nem tudni.

Kedden egy minden jel szerint előre kitervelt támadásban meggyilkolták a 32 éves Fiona Bone-t és a 23 éves Nicola Hughest. A két rendőrnőt egy betöréshez riasztották, amikor a házból hirtelen egy férfi lépett elő, és tüzet nyitott rájuk. A tanúk szerint nagyjából 10 golyót lőtt ki a nőkre, majd egy kézigránátot is rájuk dobott.

Hiába viseltek mindketten golyóálló mellényt, Bone a helyszínen, Hughes később a kórházban meghalt. A támadó közben elhagyta a helyszínt, aztán pár kilométerrel távolabb feladta magát a hyde-i rendőrőrsön.

A 29 éves Dale Cregan pénteken megjelent a bíróság előtt, ahol megvádolták a két rendőrnő meggyilkolásával. A férfi csak a nevét és a születési évét ismerte el a kétperces villámmeghallgatás alatt. Hétfőn kell újra a bíróság elé állnia.

Cregant már hat hete kereste a manchesteri rendőrség, ugyanis két másik gyilkosság elkövetésével is őt gyanúsítják. Május 25-én egy kocsmában gyilkolták meg a 23 éves Mark Shortot, másfél hónappal később pedig David Shortot, a fiú apját is megölték.