Több amerikai hal meg öngyilkosság miatt, mint közlekedési balesetben

2012.09.26. 18:43 Módosítva: 2012.09.26. 19:20

Az öngyilkosság miatt meghaltak száma meghaladta az Egyesült Államokban a közlekedési balesetben elhunytak számát, így az ország vezető sérüléssel összefüggő haláloka lett - derült ki egy friss kutatásból.

A tanulmány szerint 2000 és 2009 között az öngyilkosság miatti halálozási arány 15 százalékkal emelkedett, miközben az autóbalesetben elhunytak száma 25 százalékkal csökkent. Utóbbit a közlekedésbiztonság javulásának tulajdonítják a szakemberek, és arra figyelmeztetnek, hogy hasonló odafigyeléssel és a szükséges erőforrások rászánásával az öngyilkosságok és más, sérüléssel összefüggő halálesetek is megelőzhetők lennének.

A véletlen mérgezés okozta halálozás, ami magában foglalja a gyógyszerek túladagolását is, a harmadik helyre került a listán az öngyilkosság és az autóbalesetek után. Az ilyen okból bekövetkezett halálesetek száma 2000 és 2009 között 128 százalékkal emelkedett.

"A 2010-es adatok további növekedést - 136 százalékot - mutatnak" - idézte Ian Rockettet, a Nyugat-virginiai Egyetem közegészségügyi karának kutatóját, a tanulmány egyik szerzőjét a LiveScience portál. Mint hozzátette, a drasztikus növekedésért a receptre kapható fájdalomcsillapítók túladagolása felel, egyes államokban az ilyen okból bekövetkezett halálesetek száma már meghaladta az öngyilkosság vagy autóbaleset miatt bekövetkező halálozásokét.

Az American Journal of Public Health című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmány szerint a véletlen elesések kerültek a gyakoriság szerinti negyedik helyre, míg az ötödikre az emberölés. Összességében a sérüléssel összefüggő halálozások ritkábban fordultak elő a nőknél, mint a férfiaknál.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport