Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

Ágyúzták Szudánt

Index, MTI
2012.10.08. 18:12
Szemtanúk beszámolói szerint ágyúkkal lőtték a szudáni Dél-Kordofán fővárosát, Kaduqlit. A tartomány volt az egyik kiváltó oka Dél-Szudán tavaly nyári elszakadásának.

Egy nő meghalt és hárman megsebesültek a mindössze fél óráig tartó ágyúzásban – jelentette a BBC. A szudáni hadsereg tájékoztatása szerint a térségben tevékenykedő, Dél-Szudánt támogatólázadó csoport a hétfő reggeli órákban, Kaduqlitól hat kilométerre keletre kezdték meg az ágyúzást.Ennek következményeképp halt meg a nő és sebesült meg három másik ember – mondta SawarmiKhaled Saad, a hadsereg szóvivője.

Az ENSZ humanitárius dolgozóit ideiglenesen ki kellett telepíteni a támaszpontjukról – mondta aszervezet nevében Damian Rance a Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodájának tagja. Elmondta,hogy legalább öt löveg találta el a várost és környékét, míg kollégája szerint ebből egy-kettő azUnicef táborába csapódott, de nem robbant fel. Az ENSZ alkalmazottak megemlítették, hogy ahelyi idő szerint 11:40-kor kezdődő ágyúzás meglepően rövid ideig, csupán fél óráig tartott.

Dél-Szudán tagadta, hogy ő állna az ágyúzások mögött, annak ellenére, hogy Dél-Kordofánértrégóta kardoskodik. A lázadók a vitatott státuszú Dél-Kordofánban is harcoltak azért, hogy Dél-Szudán független állammá váljon, de a szuverenitás tavalyi kimondása ellenére a tartomány a mainapig Szudán területén maradt.