Fatime
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Szegregálták a roma tanulókat Szlovákiában

2012.10.30. 18:57

Az eperjesi kerületi bíróság jogerős döntése szerint hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a szentmihályfalvai (Sarisské Michalany) általános iskola, amikor a többiektől elkülönítette, külön osztályba járatta a roma gyerekeket. A jogerős ítélet megerősítette az első fokú döntést, amely kimondta: az iskola megsértette a diákok egyenlő bánásmódhoz való jogát, és hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, amikor a tanintézetbe járó roma diákok számára – etnikai hovatartozásuk alapján – külön osztályokat hozott létre.

A bíróság döntése alapján az iskolának a jövő tanév kezdetéig fel kell számolnia a tanulók "etnikai alapon történő hátrányos megkülönböztetését."

Az eljárást egy civil jogvédő szervezet kezdeményezte a szentmihályfalvai általános iskola ellen több mint egy éve. Vanda Durbáková, a keresetet indító szervezet képviselője üdvözölte, és olyan jelentős előrelépésnek nevezte a bíróság ítéletét, amely – reményei szerint – megteremtheti a társadalmon belül azokat a feltételeket, amelyek a gyakorlatban is biztosíthatják a gyermekek oktatáshoz való egyenlő hozzáférését.

A kétharmadrészt roma gyerekek által látogatott tanintézmény részben a szülők kérése alapján helyezte külön osztályba a roma tanulókat.

Jaroslav Valastiak iskolaigazgató a SITA szlovák hírügynökségnek nyilatkozva csalódottságának adott hangot a bírósági döntés miatt. Elmondta: előfordulhat, hogy az iskola roma iskolává válik, mert a többi gyermek szülei várhatóan idővel kiveszik saját gyermekeiket a tanintézményből.