Tekla
5 °C
19 °C

Lecsaptak a homoszexualitást propagáló Nemzeti Színházra

2012.11.09. 13:16 Módosítva: 2012.11.09. 13:32
Felfegyverzett rendőrök állították le a Tehetséges Ugandai Buzik nevű társulat előadását a kampalai Nemzeti Színház épületében.

Fontos nap volt az ugandai meleg közösség életében, hogy először tartott bemutatót a főváros közepén álló Nemzeti Színházban a Talented Ugandan Kuchus nevű társulat. A kuchu a homoszexuálisokra használt hagyományos szitokszó, amit a helyi melegek az utóbbi időben elkezdtek magukra használni.

A gálaműsor kétórás késéssel kezdődött, mert a nagyterem befogadóképességének kétszeresét kitevő néző, köztük sok diplomata és művész jelent meg a nyilvánosan meg sem hirdetett eseményen. A szervezők éppen azért nem hirdették meg, mert az országban a homoszexualitás eleve bűncselekmény, annak népszerűsítése pedig főleg az.

Bár a közönségben női ruhás férfiak is voltak, a gála rendben elkezdődött. Már lement a színielőadás és több más műsorszám, amikor rendőrök jelentek meg, és a hangosbeszélőn keresztül az épület azonnali elhagyására szólítottak föl mindenkit.

A hírek szerint egyelőre senkit sem tartóztattak le. A szervezők nem keveset kockáztattak, Uganda ugyanis párját ritkítóan keményvonalas ország. Még mindig a parlament előtt van az a hírhedt törvényjavaslat, ami halállal büntetné a visszaesőként elkövetett homoszexuális aktust. Néhány héttel ezelőtt pedig egy brit rendezőt tartóztattak le azért, mert Kampalában színpadra állított egy homoszexualitása miatt meglincselt gyártulajdonosról szóló színdarabot.