Vilma
3 °C
13 °C

Hekkerek támadtak az Európai Bizottságra

2012.11.10. 21:21

Neelie Kroes, az Európai Bizottság a digitális politikáért felelős alelnöke egy szombati blogbejegyzésében arról ír, hogy munkatársai hekkertámadás áldozatai voltak, miközben részt vettek Azerbajdzsánban a biztonságos internetről szervezett konferencián. Ryan Heath szóvivő elmondta, hogy a támadás a bakui szállodájukban történt. Kollégájával együtt figyelmeztetést kaptak az Apple amerikai számítógépgyártól, hogy gépükre illetéktelen személy csatlakozott. Heath szerint ez kémkedési kísérlet lehetett.

"Azt feltételezem, hogy egyfajta megfigyelés volt. Törvényszéki elemzésre adjuk át a számítógépeket, hogy kiderüljön, letöltöttek-e róluk bármit is" - mondta a szóvivő, aki nem akart találgatásokba bocsátkozni, kit sejt az ügy mögött.

Kroes bírálta vendéglátóit a konferencián elmondott beszédében, támadva az azeri kormányt, amiért állítólag az interneten keresztül kémkednek aktivisták után, és "megsértik az újságírók és forrásaik magánéletét". Kroes blogjában hivatkozott a hackertámadásra, mint a jogsértések egyikére, amely ráirányítja a figyelmet az azeri politikai élet nyers valóságára.

Kroes megemlítette bejegyzésében, hogy az azeri hatóságok nem engedték, hogy fölkeressen politikai foglyokat, és hogy az internetről szervezett konferencián néhány aktivista zaklatásoknak volt kitéve.