Országos pedofilvizsgálat indul Ausztráliában

2012.11.12. 14:48 Módosítva: 2012.11.12. 14:49

Országos vizsgálatot indítanak Ausztráliában annak feltárására, hogy miként reagáltak a különböző intézmények a pedofil bűncselekményekről szóló számos feljelentésre, jelentette be Julia Gillard ausztrál miniszterelnök. A vizsgálatot végző, bírói hatalommal is felruházott bizottságot a kormány hozza létre, munkája nyilvános lesz.

Gillard bejelentése előtt néhány nappal Új-Dél-Wales szövetségi államban vizsgálatot indítottak, mert egy nyomozó azzal vádolta meg a katolikus egyház helyi vezetőit, hogy fedeztek pedofil papokat és bizonyítékokat semmisítettek meg. Peter Fox azt állítja, megdönthetetlen bizonyítékai vannak, hogy egy érsek, egy püspök és egy pap gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket titkolt el. Azt is hozzátette, parancsot kapott arra, hogy adja át a vizsgálatról készített jelentését, majd elvették tőle az ügyet.

„Kiderült, hogy az elkövetőket inkább áthelyezték egyik helyről a másikra, mintsem feljelentették volna őket az elkövetett bűncselekményekért és gaztettekért" – fogalmazott az ausztrál miniszterelnök, hozzátéve, hogy „túl sok felnőtt ember utasította el, hogy kivizsgálja" ezeket az ügyeket. Éppen ezért a kormány azt tartja helyénvalónak, hogy nemzeti válaszként az egész országra kiterjedő vizsgálat induljon.

Gillard ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „nem egy konkrét egyház áll majd a bizottság célkeresztjében". Vallási intézmények mellett állami szervekre, iskolákra és közösségi csoportokra – például sportegyesületekre – is kiterjed majd a vizsgálódás, amely várhatóan több évet vesz igénybe.

A katolikus egyház tekintélyét évek óta pedofil botrányok sorozata tépázza Ausztriában, Belgiumban, Írországban, Németországban és az Egyesült Államokban is. Ausztrália egyik szövetségi államában, Victoriában is vizsgálat folyik amiatt, hogy a katolikus egyház szeptemberben elismerte, papjai az 1930-as évek óta legalább 620 gyerek ellen követtek el szexuális bűncselekményt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport