Halálra gázolt egy osztrák munkást egy magyar sofőr

2012.11.13. 14:46
Egy magyar teherautósofőr halálra gázolt egy raktári munkást Bécs Simmering nevű kerületében. A 43 éves férfi menekülni próbált, amikor ellenőrizni akarták az általa szállított árut.

A magyar sofőr kedd délelőtt érkezett meg a veszélyes anyagok tárolására alkalmas raktár területére. Miután ellenőrizték a papírjait, tüzetesebben is meg akarták nézni rakományát. A férfi ekkor a gázra lépett és elütötte az egyik munkást, aki megpróbálta őt feltartóztatni – közölte Roman Hahslinger rendőrségi szóvivő.

Amikor a teherautó vezetője észrevette, hogy elgázolt valakit, megállt és kiszállt. A történtek láttán ő és a szemtanúk is sokkos állapotba kerültek, és jelenleg kórházi kezelést kapnak.

A 47 éves bécsi illetőségű áldozat még a helyszínen belehalt sérüléseibe. Roman Hahslinger, a mentők szóvivője elmondta: még vizsgálják, mit szállított a férfi, és hogy hirtelen miért döntött a menekülés mellett. Hozzátette: annyi kiderült már, hogy nem mérgező anyagról van szó.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport