Katalin
-2 °C
3 °C

A drogbandák visszaszorítását ígéri az új mexikói elnök

2012.12.01. 10:20
Hivatalba lépett szombat hajnalban a megválasztott mexikói elnök, Enrique Pena Nieto. Vele visszatért a hatalomba a centrista Intézményes Forradalmi Párt (PRI), amely 2000-ig 71 éven át irányította az országot.

A 46 éves Pena Nieto megpróbálja visszaszerezni pártja hírnevét, ami sikerülhet, ha véget tud vetni a drogbandák hat éve tartó, immár több mint 60 ezer halálos áldozattal járó háborújának, vagy legalább csillapítani tudja az erőszakhullámot, és fel tudja lendíteni a gazdaságot. A július 1-jén megválasztott elnök azt ígérte, hogy az utóbbi 12 évben megújult párttagság segítségével átláthatóvá teszi a hatalomgyakorlást. A PRI neve az ezredfordulóra eggyé vált a korrupcióval, a nepotizmussal és a választási csalással.

Felipe Calderón leköszönő elnök helyi idő szerint szombaton 00 órakor a Nemzeti Palotában ünnepélyesen adta át a hivatalt Pena Nietónak, aki majd reggel 9 órakor tartja meg beiktatási beszédét.

Pena Nieto a mindennapos kegyetlen öldöklésre utalva októberben egy európai látogatásán azt mondta: "sajnos ez alakítja a világban a Mexikóról alkotott képet. Ezért is az egyik legfontosabb feladat, hogy sokkal hatékonyabban kell fellépni ellene".

A megválasztott elnök pénteken jelentette be kormánya névsorát, amelyből azonban nem látszik a párt teljes megújulása: részben a régi gárda tagjait hozta vissza, részben fiatal technokratákat emelt be. "Szerintem szó sincs semmilyen új PRI-ről. A párt tagsága valóban megfiatalodott, de kinézetre nem történt alapvető változás" - jelentette ki Rodrigo Aguilera, az Economist Intelligence Unit (EIU) kutató- és elemzőintézet mexikói elemzője az AP-nek nyilatkozva.