A világsajtó is írt a diáktüntetésről

2012.12.12. 23:16

Helyszíni tudósítóinak köszönhetően több neves külföldi sajtóorgánum foglalkozott a magyar diákok szerdai, tandíjellenes tüntetésével. A Reuters hírügynökség például megírta, hogy a tüntető tömeg több ezresre nőtt, és a diákok a hideg időjárás ellenére átvonultak a BME-től a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, majd a Parlamenthez.

A hírügynökség két diákot is idéz. Egy BME-s hallgató szerint a tandíj az utolsó csepp volt a pohárban, a diák demokráciának álcázott diktatúrának nevezte a rendszert. Egy Corvinus Egyetemen tanuló hallgató azt mondta, három húga szeretne továbbtanulni, de nem látnak most lehetőséget erre, még diákhitellel sem. „Nem lenne felelős döntés eladósodni a mostani hitelválságban. A diákhitel csak akkor oldaná meg a problémát, ha biztosak lehetnénk abban, hogy megfelelő munkát találunk megfelelő fizetéssel” – fogalmazott a diák.

A Reuters azt is kihangsúlyozta, hogy amikor a Fidesz ellenzéki párt volt, Orbán Viktor többször kikelt a tandíj ellen, és az ezt tanúsító, 2007-es és 2008-as beszédeiből a hallgatók részleteket játszottak le. A hírügynökség tudósítását több rangos hírportál, így a New York Times is átvette.

A Wall Street Journal nemcsak diákokat idézett, de Giró-Szász András kormányszóvivőt és Orbán Viktort is. A Giró-Szásztól idézett nyilatkozat szerint  a mostani hallgatókat nem érinti a változás, ezért értelmetlen a demonstrációjuk, a miniszterelnöktől pedig azt idézték, hogy a kormány már tavaly egyeztetett a tandíjról a hallgatói szervezetekkel. A cikkben a Hallgatói Hálózat képviselője, Deczki Sarolta is megszólal, azt kéri a kormánytól, hogy a hallgatók hadd legyenek felelős, független és kritikus polgárok. A cikk kiemeli, hogy 1989-ben Orbán Viktor frissen végzett diákként maga is lázadt a rendszer ellen.