Tömeg gyülekezik Jézus szülőhelyén
További Külföld cikkek
- Izrael mindkét fronton rakétákat lőtt ki, legalább 46-an meghaltak két légi támadásban
- Ursula von der Leyen 1,8 milliárd euróval segítené Moldovát a sorsdöntő választástások előtt
- Meghalt Ethel Kennedy, Robert Kennedy felesége
- Horrorba torkollott egy válóper Litvániában, halálos áldozat is van
- Észak-koreai katonákkal végezhetett az ukrán haderő
A betlehemi Születés temploma és a városban lévő zarándokút idén először már a világörökség részeként fogadja a turistákat és a keresztény zarándokokat, mivel júniusban az UNESCO felvette e helyszíneket is a listára. Jézus születésének hagyomány szerinti helye az első palesztin világörökségi helyszín, mióta 2011-ben a nemzetközi szervezet teljes jogú tagjává választotta a Palesztin Hatóságot.
A betlehemi ünneplés a török birodalom idején meghonosodott szokások szerint a jeruzsálemi latin pátriárka Betlehembe vonulásával kezdődik hétfő délután. A palesztin nemzetiségű Fuád Tuál pátriárkát, a Vatikán szentföldi képviselőjét jelentős tömeg kíséri hagyományos útján.
Az ünnepség részeként a templom előtti téren felvonulnak a Ciszjordániából érkezett cserkészek, akiket a világ számos részéről érkezett, zsoltárokat és karácsonyi dalokat éneklő zarándokcsoportok színpompás tömege köszönti.
Idén a templom előtti Jászol tér egyik fenyőfáját a szokásos ünnepi dekoráció helyett izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok fényképeivel díszítették fel szeretteik.
Idén három és félmillió beutazóval turisztikai rekordévet zár Izrael és a Palesztin Hatóság. A betlehemi hatóságok közlése szerint teljesen megtelt karácsonyra a város 34 szállodája, köztük az idén felépült 13 szálláshely. A palesztin turisztikai minisztérium idén körülbelül 75 ezer zarándokot vár karácsony napjaiban Betlehembe a világ minden tájáról.
A Születés templomát a görög és örmény ortodoxok, valamint a római katolikus egyház bonyolult együttműködése alatt irányítják. A hagyományos éjféli misét a ferencesek Szent Katalin templomában tartják, ahol várhatóan megjelenik Mahmúd Abbász palesztin elnök, Szalám Fajjád miniszterelnök és a jordániai külügyminiszter is.
A palesztin nemzetiségű, jordániai állampolgár Fuád Tuál pátriárkát, a Vatikán szentföldi képviselőjét hatalmas tömeg kísérte hagyományos útján. Az éjféli misét celebráló Tuál pátriárka múlt heti sajtótájékoztatóján üdvözölte az ENSZ novemberi döntését a palesztinok státusának felértékeléséről. "A térség békéjéhez és stabilitásához vezető lépésnek" nevezte a határozatot, és sürgette Barack Obama amerikai elnököt, hogy tegyen azonnali lépéseket a béke előmozdítása érdekében.
"Az út (az államiság felé) még hosszú és közös erőfeszítést igényel" - mondta Tuál.
A karácsonyi ünnepek alatt az izraeli hadsereg enyhített a várost körülvevő szigorú biztonsági intézkedéseken, megkönnyítik az átjutást a települést övező nyolc méter magas betonkerítés kapujánál.