Venezuela: olaj helyett gáz van

Venezuelában tovább folytatódik az immár három hete tartó általános sztrájk. A demonstrálók így szeretnék rábírni Hugo Chavez elnököt új választások kiírására, ami a kormányváltás alkotmányos megoldását jelentené. Ezt az Egyesült Államok is szorgalmazta, amely olajszükségleteinek jelentős részét a dél-amerikai országból fedezi.
A választásokhoz - az alaptörvény szerint - szükséges 2 millió álírást már összegyűjtötte az ellenzék, ennek ellenére Chavez nem hajlandó a legkisebb engedményre sem. Közben az Amerikai Államok Szövetsége próbálja tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket, hiszen a normális körülmények visszaállítása nemtzetközi érdek. Az általános sztrájk miatt ugyanis gyakorlatilag leállt a gazdaság, beleértve a nemzeti olajvállalatot (PDV SA) is, mely az USA olajellátásának egyharmadát adja. Az üzemanyag már hiánycikk Venezuelában, ez hamarosan az élelmiszerellátásra is hatással lesz. Megállt a teljes olajtermelés, az olajárak világszerte elindultak fölfelé. Chavez a sztrájkolók helyére a Bolivári Körök és a Nemzeti Gárda olajszakmában képzetlen tagjait állítja - ez már idáig is több balesethez vezetett.

Bolivári Köztársaság

A ma meglehetősen anarchikus állapotokat mutató Venezuela korábban egyike volt a leghosszabban fennálló és legstabilabb demokráciáknak Dél-Amerikában. A baloldali populista Hugo Chavez, akinek a nevéhez egyébként egy sikertelen puccs is fűződik, 1998-ban úgy nyerte meg az elnökválasztást, hogy a legszegényebbnek ígért régen várt reformokat, miközben az összes hagyományos politikai erőt bírálta. Hosszú kampánysorozatát líbiai, iraki és kubai pénzalapok, valamint néhány nemzetközi bank pénzelte. Hatalomra jutása után Chavez népszerűségét kihasználva módosította az alkotmányt. Öt évről hatra emelte az elnöki periódust és lehetővé tette az újraválasztást. Ezután feloszlatta a Kongresszust, és létrehozott egy egykamarás Nemzetgyűlést. Ezáltal teljesen ellenőrzése alá vonta a törvényhozást, amit arra használt fel, hogy egy kézben összpontosítsa a hatalmat, és semlegesítse az ellenőrző szerveket. Még az ország nevét is megváltoztatta Venezuelai Köztársaságról Venezuelai Bolivári Köztársaságra.

Békés forradalom

Amikor már szinte minden az ő kezében összpontosult, "békés forradalmat" hirdetett. Kubai mintára fegyveres polgári csoportok alakultak az országban, amelyeket "Bolivári Köröknek" neveztek. Chavez "emberiességből" ingyen olajat kezdett szállítani Kubába (amit aztán a kubaiak eladtak külföldre), és baráti látogatásokat tett többek között Kadafi líbiai elnöknél és Szaddam Husszeinnél.

Chavez kolumbiai gerillák pénzelésére használja a venezuelai olajat, akik cserébe kiképzésben részesítik a Bolivári Köröket. Eközben Chavez arra kéri a lakosságot, "támogassák a forradalmat még akkor is, ha nincs mit enni, és a gyerekeknek nincsen ruhájuk".

Az elnök többször is kijelentette, nem foglalkozik a nemzetközi kritikával. Televíziós beszédeiben a társadalmat "gazdagokra" és "szegényekre","népre" és "oligarchiára", "keletiekre" és "nyugatiakra", osztja, így jelezve, hogy az ellenzék ellenség, akit le kell győzni.

A közelmúltban Chavez hívei belelőttek az elnök ellen tüntetőkbe, és három embert - egy tizenhétéves lányt, egy egyetemi tanárt és egy hetvenhat éves asszonyt - megöltek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19