Hat orosz halt meg motorosszán-balesetben

2013.01.05. 08:06

Hatan haltak meg egy motorosszán-balesetben péntek este Észak-Olaszországban, a Cermis hegyen. A halálos áldozatok valamennyien orosz állampolgárok voltak – mondta Anna Bulatova milánói orosz alkonzul. A halálos áldozatok közt négy nő és két férfi van. Két további férfit súlyos sérülésekkel egy trentói kórházban ápolnak.

Az életüket vesztettek közül öten, illetve az egyik sérült krasznodari illetőségű (Dél-Oroszország) orosz állampolgár, és egy orosz utazási iroda szervezésében érkeztek Olaszországba. A szerencsétlenség hatodik halottja és a másik sérült az üdülőhelyen idegenforgalmi szakemberként dolgozott.

A szán, ami utánfutót is húzott, egy kivilágítatlan sípályán közlekedett a baleset idején, mintegy 2000 méteres tengerszint feletti magasságban. A sötétben kicsúszott a pályáról, utasai pedig kirepültek belőle, és többen sziklának csapódtak. Az olasz média szerint a szán száz métert zuhant. A baleset két súlyos sérültjét helikopteren szállították el a helyszínről. A motoros szánt a hatóságok feltételezése szerint az egyik áldozat vezette.

A Trento közelében található alpesi hegy az elmúlt évtizedekben már két súlyos katasztrófa helyszíne volt. 1998-ban egy amerikai katonai repülőgép elszakította egy kabinos sílift drótkötelét, és az egyik kabin utasaival a mélybe zuhant. Mind a 19 utas meghalt, a kabin kezelőjével együtt. Egy korábbi tragédiában, 1976 márciusában, az egyik kabin szakadt le, akkor 42 ember halt meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport