103 évet kapott a pedofil ortodox zsidó

2013.01.24. 00:30
Kiskorúval szemben többszörösen elkövetett nemi erőszak miatt 103 évi szabadságvesztére ítélték egy igen zárkózott és befolyásos brooklyni ultraortodox zsidó közösség egy prominens tagját - közölte szerdán a The New York Times.

A szatmári haszid közösséghez tartozó, 54 éves Nechemya Webermant, aki képesítés nélküli terapeutaként egy viselkedészavaros lányt részesített kezelésben 12 és 15 esztendős kora között, decemberben 59 rendbeli szexuális bűncselekményben marasztalták el. A kihirdetett ítélet mindössze 14 évvel maradt alatta a kiszabható maximumnak.

„Ön életekkel játszadozott, és úgy tette őket tönkre, mintha ha csak játékszerek lettek volna" - jelentette ki a bíróságon Weberman jelenleg 18 éves áldozata, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. A lány könyörtelenséggel vádolta meg az elítéltet, és a bírótól a lehető legszigorúbb büntetést kérte.

Az ügy megkülönböztetett figyelmet kapott a New York-i médiában, mert ez volt az első eset, hogy a több mint két évtizede hivatalban lévő brooklyni államügyész, Charles J. Hynes pedofil bűncselekmény miatt vádat emelt egy ultaortodox csoport egy képviselője ellen. Hynes hivatala további hét ultraortodox férfi ellen amiatt emelt vádat, hogy megvesztegetéssel és megfélemlítéssel próbálták meg elhallgattatni Weberman áldozatát.

A lányt a Brooklyn Williamsburg negyedében működő vallási iskola irányította a semmilyen engedéllyel nem rendelkező Webermanhoz, hogy terápiában részesítse. A férfi azonban, aki óránként 150 dolláros díjazást kapott a kezelésért, molesztálta és - az egyik rokon vallomása szerint - megfenyegette páciensét, hogy kicsapják az iskolából, ha erről szólni mer. A lány később egy másik iskolába, valamint egy igazi terapeutához került, aki páciensének elbeszélése nyomán feljelentést tett.

Webermant 2011-ben letartóztatták, utána a vallási közösségen belül a vád szerint kampány indult a vádló és annak barátja (azóta férje), a 25 éves Hershy Deutsch elhallgattatására. Az erőszaktevő védelmezőit egytől hét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A párt egyebek között azzal fenyegették meg, hogy visszavetetik a Deutsch által vezetett williamsburgi étterem kóser minősítését. A vallomás visszavonásának fejében a fiataloknak félmillió dollárt ajánlottak fel azzal, hogy kezdjenek a pénzzel új életet Izraelben.

A haszid közösség több vezetője kiállt Weberman mellett, és adakozást is szerveztek a férfiak között a vádlott védelmének javára. Deutsch tiltakozó megmozdulást hívott össze az adománygyűjtés helyszínének közelébe.

„A tanúk megfélemlítése az ultraortodox közösségben rosszabb, mint a szervezett bűnözés világában" - nyilatkozott korábban a The New York Timesnak Hynes államügyész. A lap rámutatott, hogy noha több ultraortodox rabbi is azt vallja, hogy a gyerekmolesztálókat fel kell jelenteni a rendőrségen, a vallási csoportban erősen él még az az ősi tilalom, amelynek értelmében tilos egy zsidót kiadni a nem zsidó hatóságoknak.

Az áldozatok ezért vagy hallgatásra kényszerülnek, vagy a vallási elöljárókra bízzák az ügy kezelését. A lap egy tavaly júniusi riportja szerint noha szexuális bűncselekmény ügyében a tanúk megfélemlítése miatt legalább két évtizede nem emeltek vádat ultraortodox zsidók ellen, többen azt állítják, hogy a probléma nem  új keletű a közösség körében.

Hynes hivatala tavaly nyáron megszégyenítő kudarcot szenvedett egy másik ügyben, amelyben a vádló a lubavicsi ortodox közösséghez tartozott. A vád szerint négy férfi megerőszakolt és tíz éven át prostitúcióra kényszerített egy a  csoporthoz tartozó asszonyt. Eljárási hiba miatt azonban - az államügyészség nem osztott meg egyes bizonyítékokat a védelemmel - a vádat ejtették.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport