Gyula
8 °C
21 °C

Az oroszok elítélik az izraeli légicsapást

2013.01.31. 09:24

Oroszország aggodalmának adott hangot, amiért az izraeli légierő állítólag légicsapást hajtott végre Szíriában, mivel ez szerintük az ENSZ alapokmányának megsértését jelentené. Szíria szerda este jelezte, hogy egy katonai kutatóközpont ellen légicsapást hajtottak végre.

A New York Times meg nem nevezett tisztviselőkre hivatkozva azt írta, hogy az izraeli kormányzat tájékoztatást adott amerikai partnereinek a támadásról. A BBC szerint ugyanakkor Izrael és az Egyesült Államok sem kommentálta hivatalosan a támadás hírét.

„Ha ez az információ igaznak bizonyul, akkor egy szuverén állam területén lévő célpontok elleni, nem kiprovokált támadásokkal van dolgunk, ami az ENSZ-alapokmány durva megsértését jelenti, és elfogadhatatlan, bármivel is próbálják indokolni" – idézte az Interfax hírügynökség az orosz külügyminisztériumot.

Izrael vasárnap figyelmeztette Szíriát, hogy ne játssza át vegyi fegyvereit Tel-Aviv ellenségeinek, főként a libanoni Hezbollahnak. Izraelben régóta aggódnak amiatt, hogy az egyre jobban sarokba szorított szíriai kormányzat elveszítheti az ellenőrzést tömegpusztító fegyverei fölött.

Az orosz külügyminisztérium az izraeli légierő szíriai támadása kapcsán az erőszak beszüntetésére szólított fel Szíriában, és megengedhetetlennek nevezett bármilyen külső beavatkozást a közel-keleti országban. Oroszország Szíria egyik legközelibb szövetségese, Damaszkuszt folyamatosan fegyverrel látja el, valamint fenntart a Földközi-tengeri Tartúszban egy haditengerészeti ellátó-kiszolgáló bázist.

Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) tavaly három alkalommal vétózta meg Pekinggel együtt, hogy a világszervezet Szíriát elítélő és büntetőintézkedéseket foganatosító határozatot fogadjon el a Bassár el-Aszad vezette rezsimmel szemben. Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek azt mondta, nem hiszi, hogy az ENSZ BT-ben új, Szíriával kapcsolatos határozat kidolgozásába fognának.