Stefánia
0 °C
3 °C

Elítélték az önégetésre buzdító tibeti szerzetest

2013.01.31. 09:54

Felfüggesztett halálbüntetésre, illetve 10 év börtönre ítélt egy kínai bíróság két tibetit, mert nyolc embert rávett arra, hogy gyújtsa fel magát a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban – jelentette a kínai média csütörtökön.

Az Apa megyei bíróság megállapítása szerint Lorang Koncsok és Lorang Tsering három év alatt nyolc tibetit bujtott fel önégetés elkövetésére, közülük hárman – egy 23 és egy 19 éves szerzetes, valamint egy 19 éves pásztor – belehaltak sérüléseikbe.

A 40 éves Lorang Koncsok két évre felfüggesztett halálbüntetést kapott, ami a kínai joggyakorlatban lényegében életfogytig tartó szabadságvesztést jelent, míg unokaöccsét, a 31 éves Lorang Tseringet 10 év börtönbüntetésre ítélték. A két férfit szándékos emberölésben találták bűnösnek.

A tudományos fokozattal rendelkező Lorang Koncsok, a Kirti kolostor szerzetese vallomásában elismerte,  a helyi szerzeteseknek és buddhista hívőknek azt hirdette, hogy az önégetés nem ellentétes a buddhista tanításokkal, s akik így lesznek öngyilkosok, azok "hősök". Amikor azt firtatták a bíróságon, gondolt-e arra, hogy felgyújtsa magát, azt válaszolta: nem merné megtenni, mert fél a haláltól és a fájdalomtól.

A bírósági végzés szerint a fővádlott hosszú ideje tartott fenn szoros kapcsolatot egy, a Tibet függetlenségéért küzdő, Indiában működő csoport képviselőjével, akinek eljuttatta az önégetőkről szóló információkat. Ezeket egyes külföldi sajtóorgánumok propaganda célokra használták - állapította meg a bíróság. A fővádlott bűnösnek vallotta magát, megbánást tanúsított, ezért enyhítették a büntetését.

Lorang Tsering szerepe másodlagos volt, többnyire a szerzetes nagybátyja utasításait hajtotta végre. Az indoklás szerint a hatóságokkal való együttműködése miatt szintén enyhébb büntetést kapott. Az ítélethirdetésen több mint 130-an voltak jelen, köztük az elítéltek hozzátartozói és barátai, valamint újságírók.

A tibetiek lakta területeken az elmúlt négy évben több mint kilencvenen gyújtották fel magukat. Tibeti emigráns szervezetek szerint az önégetések tiltakozások a "kínai elnyomás" ellen és a dalai láma hazatérését követelő akciók, míg pekingi és helyi tibeti vezetők álláspontja szerint a Tibet függetlenségéért harcoló erők áldoznak fel ily módon többnyire fiatal életeket, hogy a "tibeti kérdést" nemzetközi szinten napirenden tartsák.