Árpád
-2 °C
4 °C

Dačić vizsgálatot rendelt el a villantós interjú miatt

2013.02.01. 09:27

Bár csütörtök délelőtt még csak egyszerű tréfának tűnt, estére már nemzetbiztonsági botránnyá dagadt az a kandikamerás tévéinterjú Szerbiában, mely során a riporternő lábát széttárva megvillantotta nemi szervét a szerb miniszterelnök, Ivica Dačić előtt. A jelenetet a Nemoguća Misija (Lehetetlen küldetés) című kandikamerashow-ban vetítették volna le, de péntekre már a műsor honlapjáról is eltávolították az előzetest, az interjú pedig egészen biztosan nem kerül adásba.

„Az egész ügyet alaposan kivizsgáljuk” – nyilatkozta a Blic című szerb bulvárlapnak Ivica Tončev, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. Szerinte a műsor nemcsak Dačićot, hanem „egész Szerbiát kifigurázta”, írja a Reuters.

Pedig minden olyan ártatlanul indult. Dačić az előzetes alapján tisztességgel helytállt a nem mindennapi helyzetben. Arcán ugyan megjelent egy szemérmes mosoly, de nem viselte rosszul a történteket. „Csak jókat tudok mondani a miniszterelnökről. Erős és határozott, igazi férfi. Ő az, akinek vezetnie kell az országot” – nyilatkozta az álriporter, a 35 éves újvidéki Branka Knezević, aki korábban a horvát Playboyban is szerepelt már.

A Youtube-ra feltöltött előzetest csütörtök délelőttig több mint 2,5 millióan látták, ez a hétmilliós ország lakosságának több mint harmada. A videó megosztotta a közvéleményt. A 28 éves belgrádi Dejan Perović szerint a miniszterelnök jól kezelte a helyzetet. „Ő is férfi, és egyetlen férfi se maradt volna érzelemmentes egy ilyen szituban” – mondta. A nyugdíjas Olga Mijatović szerint viszont "megvetendő" ami történt, mert „Dačićot és az országot is megalázták”.

A vajdasági Magyar Szó beszámolója szerint a szerb rendőrszakszervezet annak azonnali megállapítását követelik, hogy a műsort készítő Pink televízióban ki a felelős a miniszterelnökség mellett a belügyminiszteri posztot is betöltő Dačić megszégyenítéséért.

A miniszterelnök – és Slobodan Milošević egykori szerb elnök, akinek Dačić annak idején szóvivője is volt – pártja, a Szerbiai Szocialista Párt pedig egyenesen azt követeli, hogy „lehetetlenítsék el az ehhez hasonló szemét népszerűsítését”.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?