Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

Hackertámadás az iraki kormányfő ellen

2013.02.02. 16:25 Módosítva: 2013-02-02 16:29:50

Internetes bűnözők feltörték Núri al-Máliki iraki miniszterelnök hivatalos honlapját. Helyére egy olyan oldalt tettek, amin zsarnoknak nevezték és Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hasonlították őt, a háttérben pedig fekete ruhás, gyászoló asszonyok voltak láthatók.

Irakban hetek óta tartanak a síita Núri al-Máliki kormányfő elleni szunnita tüntetések. A szunniták sérelmezik, hogy a síiták uralta kormány hátrányos helyzetbe hozza felekezetüket. De elégedetlenek a síiták is, és feszültség van a bagdadi központi kormány és az autonóm kurd régió kormánya között is.

"Bassár el-Aszad sorsára akarsz jutni? Bassárnak és diktatórikus rendszerének vége, közel a győzelem, ha Isten is úgy akarja. Isten áldja meg az iraki népet a zsarnoki hatalommal szemben!" - írta az oldalra a magát "Kuvaiti Hackercsoportnak" nevező kalóz vagy kalózok, párhuzamot vonva a szíriai polgárháború és az iraki helyzet között. Az oldal több órán keresztül foglalta el a kormányfő hivatalos oldalának helyét, mígnem levették. Az elmúlt két hétben ez volt a második eset, hogy Máliki honlapját feltörték.