A mogadishui bíróság "állami intézmények rágalmazása" vádjával ítélte el nőt és az újságírót. A nőt azért ítélték el, mert azzal az állításával, hogy a biztonsági erők tagjai megerőszakolták, állami intézményeket rágalmazott meg. Egy évre kell börtönbe vonulnia, miután nem kell már szoptatnia csecsemőjét – közölte Ahmed Adán bíró a nyilvános tárgyaláson, elrendelve a feltételes szabadlábra helyezését. A bíró elmondta, döntésüket orvosi bizonyítékokra alapozták, melyek szerint a nőt nem erőszakolták meg.
Abdi-Azíz Abdinúr szabadúszó újságírót állami intézmények rágalmazása vádjával ítélték el "hamis interjú készítése miatt", valamint azért, mert a nő férjének távollétében lépett be az asszony házába. A több szomáliai rádiónak is dolgozó újságírót, aki egyébként nem közölte az interjút, januárban vették őrizetbe, s a tárgyalás után visszavitték a börtönbe.
Három másik vádlottat felmentettek és szabadlábra helyeztek. Emberjogi szervezetek szerint ellenük - köztük a nő férje ellen - az volt a vád, hogy segítettek az asszonynak kapcsolatba kerülni az újságíróval és kimenteni őt a vizsgálat alól.
A Human Rights Watch (HRW), az Amnesty International (AI) és a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) jogvédő szervezetek szerint a vádemelések azzal függtek össze, hogy a média felhívta a figyelmet a Szomáliában gyakran előforduló, többek között a biztonsági erőknek tulajdonított, nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekményekre.
- Budapest, eladó ház
- Alapterület 177 m2 Szobák 5+2 db Vételár 89,8 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
Rovataink a Facebookon