Obama a második menetre készül
Kedd éjszaka tartja az újabb State of the Uniont, vagyis évértékelőjét Barack Obama amerikai elnök, aki ezúttal különleges helyzetben van, hiszen alig három héttel második ciklusának beiktatási beszéde után áll ki a kongresszus két háza elé.
„Az elnök mindig is úgy tekintett a két beszédre, a beiktatásira és az évértékelőre, mint egy darab két felvonására" – magyarázta a CBS szerint Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Akkor azt üzente, hogy akkor is cselekedni kell, ha tudjuk, hogy amit csinálunk, nem lesz tökéletes.
A különböző források szerint Obama világosan elmondja, hogy indítaná be a gazdaságot, és teremtene újabb munkahelyeket. Ennek keretében üzenni fog a szenátoroknak és a képviselőknek is, valamint ismerteti a bevándorlási és fegyvertartási reformelképzeléseit is. A CNN forrásai szerint Obama bejelenti majd, hogy jövőre ilyenkorra már 34 ezer amerikai katona tért haza Afganisztánból.