Szilárda
0 °C
6 °C

Olasz jelöltek vezetik a pápatotót

2013.02.22. 06:59

A lengyel és német egyházfő után Olaszországban ismét hazai pápát látnának legszívesebben XVI. Benedek utódjaként, amit a konklávé olasz bíboroscsoportjának számbeli előnye is elősegíthet.

Huszonnyolc olasz bíboros szavaz majd az új pápa személyéről a Sixtus-kápolnában. Nincs még egy nemzet, amelyet ennyien képviselnének a következő konklávéban. A tizenkilenc latin-amerikai és a tizennégy észak-amerikai pápaválasztó bíboros különböző országokból érkezik – írta a La Stampa. A torinói napilap hozzátette, hogy az olasz pápaválasztó bíborosokból 19 a kúrián dolgozik vagy dolgozott, tehát a „Vatikán embere”.

A katolikus L'Avvenire arra emlékeztetett, hogy az olasz bíborosok létszámát XVI. Benedek emelte meg. Az őt megválasztó 2005-ös konklávén az olaszok száma még húsz volt.

„A következő pápa valószínűleg olasz lesz. Úgy gondolom, hogy az olasz bíborosok előnyben vannak” – idézték az olasz lapok George Pell, Sydney érsekének csütörtöki kijelentését. Ausztrália-Óceánia egyetlen pápaválasztó bíborosa szerint „még nem érkezett el a latin-amerikai, afrikai vagy ázsiai pápa ideje”.

A konklávét megelőző „pápatotót” is az olaszok vezetik: a legesélyesebbek között Angelo Scola milánói érsek és Gianfranco Ravasi, a Kultúra Pápai Tanácsának prefektusa szerepel.

A 72 éves Scola teológus, közel áll a Comunione e Liberazione katolikus mozgalomhoz, több mint harminc éve Joseph Ratzinger, XVI. Benedek munkatársa és bizalmasa. 2002-től velencei pátriárka volt, 2011-től a legjelentősebb olasz egyházmegye érseke.

A 71 éves Ravasi az egykori milánói érsek, Carlo Maria Martini munkatársa volt. 2007-es kinevezése óta a Kultúra Pápai Tanács élére a Vatikánnal foglalkozó újságírók „pápautódnak” tartják. Ezt támasztotta alá az is, hogy XVI. Benedek rá bízta a mostani nagyböjti lelkigyakorlatok vezetését: Ravasi az, akivel a pápa búcsúztatására érkező bíborosok a legtöbbet találkoznak. Esélyes pápajelöltnek számít a 70 éves Angelo Bagnasco genovai érsek, az olasz püspöki kar (CEI) elnöke is.

A lapok „olasz bíboroslobbiról” írtak, amely Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár vezetésével meg akarná akadályozni egy külföldi pápa megválasztását. A hangulat az 1378-as konklávét idézi, amikor Róma népe a francia pápák után olasz egyházfőt követelt magának – hangoztatta a sajtó. Az utcákon is azt hallani, hogy Itáliában legszívesebben olasz pápautódot látnának.

A VaticanInsider portál szerint viszont nem biztos, hogy olasz lesz a pápa, mert a kúria olasz köreiben kirobbant Vatileaks-botrány után a bíborosok „másfele fognak nézni”. A konklávéra 116 bíborost várnak, miután Julius Riyadi Darmaatmadja, Dzsakarta nyugalmazott érseke jelezte, hogy egészségi okokból nem tud Rómába menni.

Erdő Péter XVI. Benedekért misézik

XVI. Benedek pápa szolgálatáért mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a püspöki testület tagjainak részvételével vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában. Az eseményen részt vesz Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, valamint meghívást kaptak a közjogi méltóságok is.

Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket csütörtökön XVI. Benedek esélyes utódjai között említette az Il Messaggero és a Corriere della Sera, a két legmeghatározóbb olasz napilap.

XVI. Benedek pápa február 11-én, délelőtt 11 órakor bíborosi konzisztórium során jelentette be, hogy lemond pápai címéről. Erdő Péter február 11-én körlevélben fordult az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye híveihez és papjaihoz a bejelentés után.

„Értesülve Szentatyánk, XVI. Benedek pápa lemondásáról, amely február 28-án lép hatályba, hálát adunk az Isteni Gondviselésnek mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekben XVI. Benedek pápa apostoli szolgálata által az Egyházat és az emberiséget részesítette. Különös szeretettel emlékezünk vissza Egyházunk és Hazánk iránti nagylelkű jóindulatára, melynek egyik kiemelkedő jele volt szentéletű vértanúink boldoggá avatása” – írta az esztergom-budapesti érsek.

A rendelkezés szerint a körlevelet az egyházmegyében február 28-ig minden vasárnapi szentmisén felolvassák.