Valér
4 °C
8 °C

Választási bojkottra szólított fel el-Baradei

2013.02.23. 16:48

Mohamed el-Baradei ellenzéki vezető az egyiptomi választások bojkottjára szólított fel szombaton, míg a kopt közösség az első forduló időpontjának a megváltoztatását akarja, mert az egybeesik a kopt keresztények húsvéti ünnepével.

"2010-ben a parlamenti választások bojkottjára szólítottam fel, hogy rávilágítsak az áldemokráciára. Ma megismétlem ezt, nem veszek részt a megtévesztésben" - írta a Twitter közösségi honlapon a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei, az ellenzéki liberális Nemzeti Megmentési Front vezetője. Megismételte az ellenzék sokat hangoztatott véleményét, hogy a szabad választásokon hatalomra került Murszi úgy viselkedik, mint tekintélyelvű elődje, Hoszni Mubarak.

Elégedetlenségüknek adtak hangot a kopt keresztények is, mert a kitűzött időpont húsvéti ünnepükre esik. Az államfő eleget tesz a kérésnek, és a későbbiekben határozza majd meg a választások első fordulójának a végleges időpontját.

Az ellenzék egy része azt követeli, hogy halasszák el teljesen a választásokat és az országban uralkodó válságra tekintettel álljon fel egy átmeneti kormány, amelyben minden politikai erő képviseltetné magát. Ezt azonban elutasítja a hatalmon lévő Muzulmán Testvériség, amelynek soraiból származik Murszi is. Iszam al-Arjan, az iszlamista párt alelnöke ugyancsak a Twitteren válaszolt Baradeinek: "Kitérni a nép döntése elől csupán annyit jelent, hogy vannak, akik demokratikus felhatalmazás nélkül akarnak hatalomra kerülni".

Ugyanakkor az ellenzék sem egységes. Többen is bírálták a bojkott-felhívást, mondván, ez elidegeníti a tömegeket és lehetővé teszi az iszlamista uralmat a parlamentben.