Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Băsescu még messze nem végzett

2013.02.28. 11:56

Nem vonul vissza a politikából Traian Băsescu román államfő, akinek jövőre jár le második elnöki mandátuma, közölték a román lapok a politikus egy külföldön tett kijelentését idézve. A bukaresti újságok tudósításai szerint az államfő a Bécsben élő román közösséggel találkozott, és egy kérdésre válaszolva mondta: arra a következtetésre jutott, hogy nem vonulhat „nyugdíjba".

„Valóban azt mondtam, hogy a mandátumom után szabad ember akarok lenni, és nem akarok hallani már a politikáról. De volt vagy három nap, amikor tétlenül ültem, és nem találtam a helyem. Ezért remélem, aktív maradok a politikában, a közéletben, nem világos még, hogyan, mert több változat is szóba jöhet" – idézték a lapok a román államfő szavait.

Az Adevarul emlékeztetett arra, hogy Băsescu, akit először 2004-ben választottak elnökké, többször nyilatkozott úgy, hogy nincsenek már politikai ambíciói, és mandátuma után nem akar részt venni a román pártpolitikában. Voltak előjelei annak, hogy Băsescu visszatérne, mutatott rá a Gandul cikkírója. Felidézte: az egyik elnöki tanácsos a napokban azt fejtegette blogján, vajon visszatérhet-e az államfő ahhoz a Demokrata Liberális Párthoz (PDL) amelynek éléről az államfői tisztségbe került.

Az is nagy sajtóvisszhangot kapott a napokban Romániában, hogy Băsescu nyíltan közölte: a jelenlegi pártelnök, Vasile Blaga helyett Elena Udrea volt turisztikai minisztert látná szívesebben az ellenzékbe szorult jobbközép párt élén. A PDL márciusban tartja tisztújító kongresszusát, miután a decemberi választáson a parlamenti mandátumok kevesebb mint 14 százalékát szerezte meg.

Az Evenimentul Zilei vezércikkírója szerint Băsescu nemcsak volt pártja erővonalait rendezte át bejelentésével, hanem a kormánypártoknak is hadat üzent. A szerző szerint nincs miért várnia Băsescunak 2014-ig a visszatéréssel. Lehet, hogy az államfő valójában egy újabb felfüggesztést szándékozik előidézni - vélekedik az Evenimentul Zilei.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft