Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Halálra ítéltek Bangladesben egy pártvezért

2013.02.28. 15:10
Négy évtizeddel ezelőtt elkövetett háborús bűncselekményekért halálra ítélték egy muzulmán fundamentalista párt második számú vezetőjét csütörtökön Bangladesben. Az ítélet ismertetését követően az országban zavargások robbantak ki, az összetűzésekben tizenheten meghaltak.

A 73 éves Delvar Hoszein Szajadit azzal vádolták meg, hogy emberiesség elleni bűncselekményeket követett el a Pakisztánnal vívott 1971-es függetlenségi háború idején. Az ítéletet az a törvényszék hozta, amit a dakkai kormány 2010-ben hozott létre a háború alatti bűncselekmények kivizsgálására.

Nemi erőszak, kegyetlenkedés

A Dzsamaat-i-Iszlámi párt alelnökét a 20 vádpontból nyolcban (többek között tömeges gyilkosságok, nemi erőszak, kegyetlenkedés, gyújtogatás, fosztogatás) találta bűnösnek a törvényszék – közölte egy ügyész.

Szajadi ügyvédei nem voltak jelen az ítélet kihirdetésén, és mindvégig tagadták, hogy védencük elkövette volna a terhére rótt bűncselekményeket. Azt állították, hogy a vádak mögött politikai okok állnak. A pártvezetőnek 60 napja van arra, hogy fellebbezzen.

Zavargások törtek ki

A Dzsamaat-i-Iszlámi a várható ítélet elleni tiltakozásul csütörtökre országos általános sztrájkot hirdetett, de ez jórészt süket fülekre talált.

A párt híveinek tüntetésén ugyanakkor zavargások robbantak ki, és a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel is. A csatározásban 17-en meghaltak, mintegy 200-an megsebesültek. A tüntetők házakat gyújtottak fel, köztük egy hindu templomot is.

Az első két elítélt

Szajadi a harmadik vádlott, akit a különleges törvényszék elítélt. Az első, januári ítéletben halálra ítélték a párt egy alsóbb szintű vezetőjét, Abdul Kalam Azad radikális muzulmán papot egyebek között gyilkosságért, emberrablásért, fosztogatásért. Ő a függetlenségi háborúban a párt ifjúsági szervezetének vezetője volt. Távollétében ítélték el, mert Pakisztánba szökött, még mielőtt letartóztatták volna. Őt a párt az ellene szóló vádemelés után kizárta soraiból.

A második, akit elítélt a törvényszék, egy további pártvezető, akinek kegyetlenkedéseiért élete végéig kell börtönben ülnie. A Dzsamaat további hét magas rangú vezetője ellen indult már per a háborúban elkövetett bűncselekmények gyanújával.

Komédia

A párt szövetségese a Haleda Zia volt miniszterelnök vezette fő ellenzéki erőnek. Zia a jelenlegi miniszterelnök, Sejk Haszina Vazed régi ellenfele, és komédiának nevezte a törvényszék tevékenységét.

Több jogvédő szervezet, köztük a Human Rights Watch (HRW) azzal vádolja a törvényszéket, hogy nem felel meg a nemzetközi szabványoknak, eljárási hibák vannak a működésében. A HRW idézett védőügyvédeket, tanúkat és nyomozókat, akik azt állították, hogy megfenyegették őket. További bírálók azt állítják, hogy a törvényszéket a miniszterelnök eszközül használja az ellenzékkel szemben. Haszina pártja tagadja ezt.

3 millió halott

A Dzsamaat-i-Iszlámi a függetlenség ellen kampányolt a kilenc hónapig tartó háború idején. A pártot azzal vádolják a függetlenség hívei, hogy támogatta a pakisztáni katonákat a kegyetlenkedésben, sőt egyes esetekben részt is vett ilyen bűncselekményekben. Tagjai erőszakkal az iszlámra akarták téríteni a kisebbségben élő hindukat. A pakisztáni katonák helyi kollaboránsaikkal együtt hárommillió embert gyilkoltak le, és megerőszakoltak mintegy 200 ezer nőt – állítják.

Banglades születése az utolsó fejezete volt annak a folyamatnak, amiben az indiai brit gyarmatot feldarabolva 1947-ben megalakították a független Indiát és Pakisztánt. Pakisztán területileg elkülönülő keleti részéből 1971-ben jött létre Banglades, miután India katonailag beavatkozott a Kelet-Pakisztán függetlenségét követelők oldalán.