Bernát, Felícia
13 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Álpüspök vegyült el a bíborosok között

2013.03.04. 13:20

Egy püspöknek öltözött idegen férfi vegyült el hétfőn a bíborosok között, akik a VI. Pál audienciaterem előtt gyülekeztek, hogy részt vegyenek a konklávét előkészítő tanácskozáson. Az álpüspök keresztet, lila sálat és egy túlságosan rövid püspöki öltözéket viselt – jelentette az olasz média. Ez okozta vesztét: a biztonsági őrök erről ismerték fel, hogy nem egyházi személy. Az álpüspököt a televíziós kamerák előtt vezették ki a Vatikánból.

Előzmények

XVI. Benedek február 11-én váratlanul bejelentette lemondását. Idős korával és megrendült egészségével indokolta a döntést. Utoljára 598 éve mondott le pápa (XII. Gergely). A bejelentés napján villám csapott a Szent Péter-bazilikába. A pápaválasztó konklávé március 15-én kezdődik, rengeteg esélyes jelöltet emlegettek, Erdő Péter nevét többször is bedobták. A Vatikánban azt szeretnék, hogy húsvétig - március 31-ig - az egyháznak új pápája legyen.

A Vatikánban hétfőn kezdődött el az első általános kongregáció, amin az új pápát megválasztó konklávét készítik elő. A bíborosok az első tanácskozásra hétfőn délelőtt fél tízkor, a vatikáni VI. Pál aulában található szinódusi teremben gyűltek össze. Délután 5 órakor egy második kongregációt is tartanak ugyanott.

A tanácskozásokon a bíborosok megvitatják a világegyház összes aktuális hivatali ügyét. Azt, hogy a konklávé kezdetéig hány ilyen lesz, még nem tudni. Ezeken az előkonklávénak is tekinthető üléseken a vatikáni államtitkárság szigorú titoktartásra kötelezett tolmácsai is részt vesznek. A tanácskozásokon kb. 150 bíboros vesz részt.

A szentszéki szóvivő csütörtöki tájékoztatása szerint egyelőre 115 pápaválasztó bíborost várnak Rómába, miután Patrick O'Brien skót bíboros a napokban lemondott, Julius Riyadi Darmaatmadja dzsakartai érsek pedig egészségi okokból nem tud a Vatikánba jönni. A konklávé kezdetének időpontját akkor fogják kitűzni, ha már mind a 115 pápaválasztó bíboros a Vatikánban lesz. Még mintegy 15-en közülük nem érkeztek meg, szerdáig várhatóan ők is Rómába érnek.

Egyházfő hiányában nyolc év óta először elmaradt a vasárnapi Úrangyala-imádság, miközben a Rómába érkező bíborosok a XVI. Benedek által titkosított Vatileaks-dosszié tartalmáról is tanácskozni akarnak a hétfőn kezdődő találkozóikon.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!