Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Stefánia
3 °C
8 °C

Csődbe ment Boris Tadic pártja

2013.03.06. 17:19

Nemcsak a szavazói fogytak el az ellenzéki szerb Demokrata Pártnak (DS), finanszírozhatatlanná is vált a volt kormánypárt működése – jelentette szerdán több belgrádi napilap.

A Danas és a Kurir című újságok a jegybankra hivatkozva arról számoltak be, hogy a felhalmozott adósságok miatt az ország összes bankja zárolta a hosszú éveken át kormányzó, jelenleg ellenzékben lévő DS számláit.

Az utóbbi hetekben teljesen szétaprózódott a 2004-ben meggyilkolt Zoran Djindjic – az ország első demokratikusan megválasztott kormányfője – által alapított DS: több politikust kizártak belőle, míg mások önként távoztak a pártból. Tavaly lemondott a párt vezetéséről Boris Tadic volt államfő is, aki Djindic halála óta állt a tömörülés élén.

A DS a tavaly májusi parlamenti és államfőválasztás nyomán, 12 esztendő kormányzati szereplés után, ismét ellenzékbe került. A kettős vereség majdnem szakadáshoz vezetett a pártban. Egy február végi közvélemény-kutatás szerint 13 százalékra csökkent, vagyis egy év alatt megfeleződött a Dragan Djilas belgrádi polgármester vezette párt támogatottsága, miközben 41 százalékos támogatottsággal történelmi csúcsot ért el a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS).