Orsolya
9 °C
21 °C

Az EP-ben támadták a módosítást

2013.03.12. 15:45

Az Európai Parlament (EP) keddi ülésnapján is téma volt a hétfőn a magyar parlament által elfogadott negyedik Alaptörvény-módosítás ügye. Az ülés kezdetén a liberális,a zöld és a szocialista frakció tagjai  “Watch out”, azaz “Vigyázzatok” feliratú táblákkal figyelmeztették a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt képviselőit, hogy vegyék észre, mi történik most Magyarországon. Török Zsolt, az MSZP szóvivője a cink.hu-nak megerősítette, hogy az akciót nem a magyar EP-képviselők szervezték.

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője pedig arról beszélt, hogy a negyedik módosítás elfogadásával a magyar kormány alapvető európai értékeket sértett meg. A belga politikus azt kérte, hogy Magyarország ügyét vegyék fel az Európai Parlament szerdai ülésnapjának napirendjére.

Szerinte az nem történhet meg, hogy az EP ne hozzon közös döntést a magyarországi helyzetről. Orbán szerinte nevet és viccelődik az EP-n. Verhofstadt arra kérte Joseph Dault, az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy ahogyan pár hónapja Berlusconit is közleményben ítélték el, most hasonlóan legyen meg a bátorságuk ahhoz, hogy a Néppárt ne támogassa tovább Orbánt.

A felszólalásra válaszul Szájer József arról beszélt, hogy kettős mérce uralkodik az EP-ben, hiszen például Románia szocialista kormányát sosem ítélték el a liberális frakció tagjai, amikor az alkotmányos elveket sértett. Szájer szerint az Alaptörvény módosítása Magyarország belügye, ezt az Európai Unió alapdokumentumai is rögzítik. A fideszes EP-képviselő szerint Magyarországon tiszteletben tartják a jogállamot és az alapvető emberi jogokat, és még egyszer kikérte magának a kettős mérce alkalmazását.

A módosítás miatt korábban aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság elnöke és a washingtoni külügyminisztérium, az Európa Tanács főtitkára pedig a szavazás elhalasztását kérte.