Kettétört egy olajvezeték New Orleans közelében

2013.03.13. 10:59

Egy tolóhajó nekiment egy kőolajvezetéknek, kettétörte azt, majd tűz keletkezett kedd este az egyesült államokbeli New Orleanstől 50 kilométerrel délre, egy mocsaras területen. A tolóhajó négytagú személyzete égési sérüléseket szenvedett, a kapitány állapota súlyos. A tűz néhány óra múltán elaludt, mert felemésztette a vezetékben lévő olajat.

new orleans

A 14 méter hosszú hajó egy 47 méter hosszú uszályt tolt. A tűz mindkettőt elborította. Bár a személyzet tagjai égési sérüléseket szenvedtek – a kapitány másod-, illetve harmadfokút – sikerült elmenekülniük a hajóról – közölte a parti őrség és egy tengerésztiszt.

Az olajvezeték tulajdonosa, a Chevron a balesetről értesülve lezárta a szóban forgó vezeték és a hozzá csatlakozó főágak közötti csapokat, így lehetett biztosítani, hogy a tűz magától elaludjon. A vízbe ömlött olaj begyűjtéséről a parti őrség más szövetségi szintű és szövetségi állami hatóságokkal közösen gondoskodik.

A területet súlyosan beszennyezte a BP Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformján 2010 áprilisában történt baleset következtében a tengerbe ömlött csaknem 790 millió liter olaj. Az itt élő közösségek tagjainak jövedelme vagy a halászatból származik, vagy abból élnek, hogy a gáziparban vállalnak munkát. A régiót keresztül-kasul kőolaj- és gázvezetékek hálózzák be a mocsaras, partvidéki szakaszokon.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport